Forró drót
Érdekes dolog ez a szakszervezetiség, meg érdekvédelem. Valahogy mindig csak az elvtársak érdekeit sikerül megvédeniük az ilyeneknek. Ha jobboldali ügyvédet, vállalkozót, gazdát, vagy éppen újságírót fenyegetnek akasztással, az összes ilyen szervezet mélyen kussol. A Tisza Párt rendezvényén a közmédia újságírójának felakasztására hívtak fel, illetve megtámadtak egy háromgyermekes családot. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen. Orbán Viktor magyar kormányfő köszönetet mondott Matteo Salvininek, amiért az olasz miniszterelnök-helyettes kiállt a pár nappal korábban megtámadott két magyar nő mellett. Néhány héttel ezelőtt az ukrán, magát független oknyomozó portálként beállító Grunt Media egy támadó hangvételű cikket jelentetett meg Orbán Viktor miniszterelnökről. Ebben több olyan eshetőséget, is említenek, amely szerintük Orbán Viktor gyors bukásához vezethet - írja a Tűzfalcsoport. A Kapu Tibor magyar űrhajós a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, és azon belül konkrétan Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató meghívására hétfőn Pécsre látogatott, ahol kipróbálta az akadémia High Performance Centerében található speciális eszközöket.Ezt követően Kapu megállapította, hogy legközelebbi űrutazására akár itt is fel tudna készülni. A mai napon veszi kezdetét az Egyesült Nemzetek Szervezetének 80. közgyűlése, amely előtt számos ország már korábban jelezte, köztük az Egyesült Királyság és Franciaország, hogy elismeri a palesztin állam függetlenségét. Ezek a kijelentések a háborúban álló Izraelnek fájnak a legjobban, aki igyekszik minden lehetséges módon megakadályozni egy számára ellenséges állam létrejöttét, így az ENSZ-ben is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ursula von der Leyennek küldött levelében követeli, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - közölte Szijjáró Péter külügyminiszter. Az ukrán gázimport túlnyomó része orosz eredetű molekula. Tételesen tudható már, hogy milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsítják az óbudai DK-s polgármestert, Kiss Lászlót. Takács Péter szerint a magyar egészségügy sokkal jobb állapotban van, mint ahogy azt a balliberális média be akarja állítani. A külügyminiszter cáfolta a jereváni rádió legújabb híreit. Az első Y generációs a szentek sorában. A philadelphiai Woodmere Művészeti Múzeum pert indított a Trump-adminisztráció ellen, amiért az megvonta a Múzeumi és Könyvtári Szolgáltatások Intézetétől (IMLS) járó támogatást. Az ügy túlmutat egyetlen intézmény gondján: az amerikai kulturális infrastruktúra jövője a tét, ezért lehet, hogy aggódhat Trump. Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket. Az országot érő orosz légicsapásokban legalább öt ember életét vesztette, közülük kettő a fővárosban. Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszország Brjanszk megyében - jelentette be vasárnap Robert Brovdi, az ukrán drónerők parancsnoka. A tranzitvezeték orosz olajat szállít Magyarországra és Szlovákiába. Teljes holdfogyatkozás lesz este Budapesten 19:31-kor kezdődik és 20:53-ig tart. A teljes holdfogyatkozás, az ország keleti részein ehhez képest néhány perccel korábbi, míg nyugaton néhány perccel későbbi időpontokkal érdemes számolni Az ukrán külügyminiszter szerint Ukrajna tagsága valójában Magyarország nemzeti és biztonsági érdekeit szolgálja. Romániában tavaly két és félszeresére nőtt a menedékkérők száma
Romániától tavaly csaknem ötezer külföldi bevándorló kért menedékjogot, ami több mint két és félszerese az egy évvel korábbi adatnak - derült ki a bevándorlási hivatal (IGI) kedden közzétett éves jelentéséből. Rendőrök elleni merényletet tervezett három fiatalkorú dzsihadista Ausztriában
Rendőrőrs elleni merényletet tervezett St. Pöltenben három fiatalkorú dzsihadista, akik a vádak szerint az Iszlám Állam terrorszervezet "alvósejtjét" akarták megalakítani azzal a céllal, hogy "kalifátust" hozzanak létre Ausztria területén - közölte az osztrák ügyészség kedden. Megkezdődött a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György másodfokú tárgyalása
A vádlottak felszólalásaival megkezdődött a terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt bíróság előtt álló Budaházy Györgynek és 16 társának másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán kedden. Migránsokkal teli csónak borult fel a Marica görög-török határfolyón
Három bevándorló életét vesztette, és négy eltűnt kedden, amikor a nyolc embert szállító csónakjuk felborult a Marica török-görög határfolyón - jelentette a török katasztrófavédelem (AFAD). Sajtóklub: Az, hogy Gyurcsány nincs most börtönben, bizonyítja azt, hogy nem működik megfelelően a demokrácia
Gyurcsány Ferenc kampánynyitó eseményén arról beszélt, hogy a sajtó a jelenlegi formájában nem maradhat fenn, az ország jelenlegi vezetésével szimpatizáló médiamunkásoknak mennie, a most felelős beosztásban lévőknek pedig felelnie kell. "Rákosi Mátyás most mind a tíz ujját nyalogatja a pokolban, nem lehet ott jó neki, de most felcsillant a szeme, hogy ez a mi fiunk" - így reagált a hírre Bencsik András a hétfői Sajtóklubban. A Magyar Demokrata főszerkesztője szerint, ha Gyurcsány ezt komolyan gondolná, akkor azonnal ki lehetne vetni rá 20-30 évet. Lovas István szerint "az, hogy Gyurcsány nincs most börtönben, bizonyítja azt, hogy nem működik megfelelően a demokrácia", ő úgy látja, hogy a DK elnöke visszasírja a diktatúrát. Orbán Viktor: Írjuk alá Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést!
Orbán Viktor miniszterelnök arra buzdít mindenkit, hogy írják alá a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést. Jelenleg nincs olyan átfogó európai uniós szabályozás, amely megfelelő jogi védelmet biztosítana az európai őshonos nemzeti közösségeknek.
Szigorított formában nyújtják be a "Stop Soros" törvénycsomagot
Jelentősen szigorítja a kormány a "Stop Soros" törvénycsomagot, és ilyen formában nyújtja be kedden az Országgyűlésnek - jelentette be a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Tételesen cáfolja Juhász Pétert volt élettársa
Az Együtt elnökének korábbi élettársa a nők elleni erőszak ellen küzdő Patent Egyesületen keresztül adott ki közleményt. Miniszterelnök-jelölti vitát javasol az MNVK/2. korábbi „intenzíven foglalkoztatott” elvtársa, Balázs Péter
Élő adásban közvetített szakpolitikusi, majd miniszterelnök-jelölti vitát javasol a kampány idejére a Válasszunk! 2018 (V18)csoport. A csoport nevében az a Balázs Péter emlegette az Ellenzéki kerekasztalhoz "hasonló" vita értelmét, akiről a PS írta meg, hogy a Kádár-rezsimben impexes, majd az MNVK/2. embere volt. Akár háromnegyedes többsége is lehet a Fidesznek
A 24.hu közölte a Republikon Intézet kutatását, mely szerint ellenzéki koordináció nélkül akár háromnegyedes többséget is szerezhet a parlamentben a Fidesz tavasszal. Életfogytiglanra ítélték a dunaföldvári gyilkossággal vádolt férfit
Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosbította a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a férfinak a büntetését, aki 2016-ban betört egy dunaföldvári idős emberhez, majd egy vermelő kapával agyonverte. Egy szakvélemény szerint Juhász Péter párkapcsolaton belüli erőszakot követett el
A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület pszichológusi szakvéleménye is bizonyítja, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke párkapcsolaton belüli erőszakot követett el – írja a Magyar Idők. A lapon megjelent cikk szerint élettársa a lelki és fizikai bántalmazás miatt poszttraumás stresszben él. A bűncselekmények áldozatait segítő civil szervezet által jegyzett dokumentumban leírják: nem támogatják a politikus előző kapcsolatából származó gyermekek feletti közös felügyeletet, azt az anyának javasolják ítélni.
Európának minden eddiginél fontosabb érdeke a külső határok védelme
A külső határok megvédése minden eddiginél fontosabb érdeke és feladata Európának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden. Vádat emeltek egy szexuális erőszakot valótlanul bejelentő nő ellen
Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki valótlanul azt állította, hogy szexuális erőszak áldozata lett - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel. Február 18-án tartja évértékelő beszédét Orbán Viktor
Február 18-án, vasárnap tartja szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke kedden. A nemzetiségi szavazók március 23-ig regisztrálhatnak az országgyűlési választásra
A nemzetiségi szavazók március 23-ig regisztrálhatnak, amennyiben saját nemzetiségük listájára szeretnének szavazni az április 8-ai országgyűlési választáson - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Egyre több migráns jut át a török határon
Egyre több migráns jut át a török határon, pedig a helyi hatóságok elkötelezettek a feltartóztatásukban - mondta Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán. Magyarázkodik Angela Merkel
Bár egyre nagyobb a zúgolódás a német Kereszténydemokrata Párton (CDU) belül a tavaly szeptemberi választásokon elért rossz eredmény, illetve a szociáldemokratákkal (SPD) kötött nagykoalíciós szerződés tartalma miatt, a konzervatív pártot 2000 óta irányító Angela Merkel kancellár továbbra is a posztján marad, s szándéka szerint ki is tölti a jelenlegi parlamenti ciklus végéig, azaz 2021-ig szóló mandátumát – írja a Magyar Idők. Kim Dzsong Un elégedetten szólt küldöttsége dél-koreai látogatásáról
Elégedetten szólt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a téli olimpia alkalmából Dél-Koreába menesztett küldöttségének látogatásáról - adta hírül kedden az észak-koreai média. A második világháború budapesti befejezésére emlékeznek ma a fővárosban
A második világháború budapesti befejezésére, a harcokban elesett katonákra és polgárokra emlékeznek ma a fővárosban. Baán László: Európa egyik legmodernebb múzeumi negyede lesz a Városligetben
Európa egyik legmodernebb múzeumi együttese lesz rövidesen a városligeti a múzeumi kiállítóterekkel, valamint a Szabolcs utcai raktár- és restaurátori területekkel – mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója hétfőn az M1 tévécsatorna műsorában. Heten kaptak az idén Corvin-láncot
A magyar kultúra és tudomány hét kiemelkedő képviselője kapta meg a Corvin-láncot hétfőn, ezzel tizennégy tagúra bővült a korábban hét tagból álló testület. A Corvin-kitüntetéseket Horthy Miklós kormányzó alapította Magyarország mecénás királyának, Hunyadi Mátyásnak az emlékére 1930. október 11-én. A Corvin-láncokat, -koszorúkat és -díszjelvényeket először – Mátyás király születésnapjának tiszteletére – 1931 februárjában adta át a kormányzó. A két világháború közötti időszakban a legnagyobb állami kitüntetésnek számított a tudósoknak, íróknak, művészeknek járó jutalom. A remény rabjai: pártja szétesésére akár MSZP-elnök is lehet Kunhalmi Ágnes
Készen van az MSZP listája, és választási programja. A hétvégi pártkongresszussal kapcsolatban Kunhalmi Ágnes arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy nagyszerű beszédek hangzottak el. A szocialisták budapesti elnöke úgy látja, a Párbeszéd és az MSZP nagyon rímel egymásra, megegyeznek a szolidaritásban, a társadalmi igazságosságban, a harcban az egyenlőtlenség ellen, sorolta. A műsorban megkrdezték a politikust, hogy vállalná-e az MSZP elnökségét, ő azonban azt mondta: most az a legfontosabb, hogy a jelenlegi rezsimet leváltsák, szerinte minden más irreleváns. Nagy-Britanniában is szervezkedik Soros, mert neki nem tetszik a Brexit
Soros György a Daily Mail vasárnapi kiadásában reagált az őt ért brit sajtóbírálatokra, amiért még mindig támogat brexitellenes szervezeteket és kampányokat – írta meg az Origo. A bevándorláspárti spekuláns afrikai diktátorokat megszégyenítő stílusban érvelt a népszavazás ellen, amiből látszik, hogy a demokrácia csak addig fontos számára, amíg egybeesik az érdekeivel. A Soros-világ kétszínűsége, agresszivitása és hazugsága előbukkant a Mail on Sundayben.