Vezércikk
Novák Katalin elindult abba az irányba, hogy a magyarok úgy érezhessék: végre van elnökünk!
Novák Katalin menő politikus, nincs csendben, vállalja kereszténységét, nem bújik az egyébként sem hihető semlegesség maszkja mögé, önazonos, oda kell rá figyelni. Menő, mert bátor és mert nő, és mert nőként nem utánozza a férfiakat – ami sajnos kifejezetten ritka a magyar közéletben! Menő, mert nincs benne megfelelési kényszer. Nem utolsósorban ott is fogadják, és ott is beszélhet a hagyományos család védelméről, a béke fontosságáról és a magyar emberek gondolkodásáról, ahová magyar politikus be nem teheti a lábát. A legmenőbb pedig az volt, amikor a magánaudiencián spanyolul beszélgetett a Szentatyával. Mert az angol, a német és a francia mellett a spanyol is megy neki. Éppen fél éve, hogy Novák Katalint, Magyarország első női köztársasági elnökét beiktatták. Nem jó, de nem is tragikus – a félidős választásról
Az amerikai választási rendszer engem személy szerint mindig lenyűgözött. Persze, nagyon bonyolult, meglehetősen sajátos, de ha az ember már egy kicsit is kiismeri magát, akkor rendkívül jó szórakozást nyújt a maga egészen egyedi rendszerével. Azért is egyedi, mert hiába demokratikus, hiába volt már akkor is sokkal demokratikusabb az európaiaknál, amikor ezen a kontinensen még nemigen ismerték ezeket a játékszabályokat, mégis meglehetősen idegen a mi elképzeléseinktől, legyünk akár magyarok vagy németek. Miért nem tudunk mi is így hisztizni?
Szinte mindenben jobbak vagyunk, mint a baloldal, a liberálisok és legújabb természetes szövetségesük, az antiszemita, Izrael-ellenes szélsőjobb. Hisztiben viszont a fasorban sem vagyunk. A legprofibb dackorszakos kisgyermek sem tud úgy hisztizni, mint ők. Egy balos nem lehet keresztény?
Szándékosan nem a „baloldali” szót használtam. Mert a valódi, tisztességes baloldaliságot jellemző szociális érzékenység, a nehezebb helyzetben lévőkkel való őszinte szolidaritás nemhogy nincs ellentétben a keresztény szellemiséggel, hanem az EGYIK fontos tégla a krisztusi tanok falában. Az azonban nagy tévedés, hogy a kereszténységnek AZ alapja volna a szegények segítése, a szolidaritás és az egyéb „napi jócselekedetek” stb. A keresztény hit alapja egészen más. De haladjunk sorban... Baranyi Krisztina mindig elfeledkezik a saját agitprop médiájáról
Sokan megdöbbentek Baranyi Krisztina modortalanságán, miután Szalai Szilárd kollégánkkal az ATV képernyőjén is elkövette ugyanazt, amivel rendszeresen kitér a PestiSrácok, illetve általában a patrióta sajtó kérdései elől. A gyógyíthatatlan Orbán-gyűlölők persze ünneplik a baloldali politikusok körében bevett viselkedésmintát, amelyet Fürjes Balázs is szóvá tett, ám Baranyi válasza annyi ponton sántít, hogy az már-már nekünk kellemetlen. Megértettem az ellenzék álláspontját!
Persze ez erős túlzás, talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy végre felfogtam, mit nem értenek ők. De tulajdonképpen ez is nagyképűség. Egy értelmetlen, tehát érthetetlen álláspont nem érthető meg. A józan értelem csak annyit tehet, hogy igyekszik felderíteni azt a pszichológiai közeget, ahol a téveszme keletkezik.
Ellopták versus szétszerelték – Kié a történelem Ukrajnában?
Az ukrajnai Herszon városából gyors ütemben tűnnek el az értékesebb tárgyak, leszerelték a talapzatáról és elvitték Patyomkin szobrát a megszállt Herszon városából az gaz oroszok – dühöngött a teljes haladó sajtó világszerte. Szétszerelik II. Katalin orosz cárnő szobrát Odesszában az ukrán hatóságok – lelkendezik a teljes haladó sajtó világszerte. Most akkor ki akarja kinek a történelmét elpusztítani? Hadházy Ákos, korunk legnagyobb politikai szédelgője, aki a munkahelye helyett inkább vadkempingezni jár
Kétféle ellenzéki politikus létezik: az egyik, akit Hadházy Ákos már átvert, és a másik, akit majd át fog verni – legalábbis a 2010 utáni, permanens ellenzékváltás lázában égő „politikai elitet” tekintetbe véve. Természetesen kivételt képez ez alól (is) Gyurcsány Ferenc köre, akik elég ravaszok ahhoz, hogy korunk legnagyobb politikai szédelgője átvágja őket a palánkon. Megjárta már az LMP, legutóbb a Momentum, de a Jobbik is hülyét csinált magából akkor, mikor – valami kollektív elmezavarból kifolyólag – az állatorvosi diplomával rendelkező Hadházyt jelölte legfőbb ügyésznek abban a szivárványkoalícióban, ami még az árnyékkormány szintjére sem jutott el. Lassan mindenkit átvert már, nem is bíznak meg benne a baloldalon. Egyedül az unokatestvér Márki-Zay Péter maradt hűséges hozzá. Zsák a foltját - szokták mondani. A megszállás sötét napja
Az ötvenhatos forradalom, a rákosista kommunista diktatúra elleni felkelés október utolsó hetében robbant ki egy napfényes, őszi délutánon. Az eleinte békés felvonulást, tiltakozást október 23-án éjjel, a Magyar Rádió előtti ávéhás vérengzés változtatta forradalommá, fegyveres harccá. Természetesen nem orosz-, hanem magyarpárti a PestiSrácok.hu és ha hibázunk, elnézést kérünk
Hírhamisítással vádolja lapunkat a Momentum és vele együtt a dollárbaloldal számos lapja, köztük a Telex.hu és a 444.hu, illetve a végtelenül elfogult "szaklap", azaz a Média1 a GEOrgPOLITIKA című vlogunk október 28-án közzétett epizódja miatt. Georg Spöttle nagyon népszerű videóműsorában valóban megjelent egy félreérthető illusztráció, amiért elnézést kérünk, ugyanakkor visszautasítjuk a vádat, hogy szerkesztőségünk Oroszország pártját fogná. A hatvanas évek szintjén van az atomháborús fenyegetés
A finn miniszterelnöknő nem zárta ki, hogy pillanatokon belül NATO-taggá váló országa területén atomfegyverek legyenek. Természetesen amerikai atomfegyverek. A fejlett nyugat tele van okos politikusokkal: a 45 nap után megbukó Liz Truss is azzal hencegett, hogy ő nem fog habozni, ha meg kell nyomni a piros gombot. Még szerencse, hogy békeszerető, megfontolt nőket választottak a hebehurgya, kardcsörtető férfiak helyett. A baloldal egy Zelenszkijt Szaddámhoz mérő jelölt győzelmének örül
Meglehetős örömmel veszem tudomásul, hogy a magyarországi baloldal újfent nagy sikert könyvelhetett el. Biztos többet is fel tudnak sorolni, de nem is olyan régen például Szlovéniában győzték le Orbánt, most pedig Brazíliában sikerült könnyeket csalni a magyar progresszió szemébe, amely progresszió képviselői egyként ünnepelték Lula, a korábban kétszer is Brazília elnökének megválasztott, enyhén szólva is baloldali nézeteket valló jelölt győzelmét. Így tett például az első látásra azért egymástól némileg távolabb álló Jámbor András és Cseh Katalin is.
Elmentek, de nem hagytak magunkra, emlékeinkben tovább élnek – Mindenszentek és a Halottak napjára
Mikor eltávozott szeretteinkre emlékezünk, gondolatban feltámasztjuk őket, hiszen ha csak egy pillanat töredékére is, de újra eleven valóságukban élnek közöttünk. Nevetnek, sírnak, beszélnek hozzánk. Szeretnek minket. A szeretet ugyanis legyőzi az időt. Azt az időt, ami az ember legfélelmetesebb ellensége. Gyertyát gyújtunk, elmerengünk. Reájuk gondolunk. Eszünkbe jutnak az ismerős arcok, hangok, illatok és a sok-sok történet. NoÁr (noÁr) a kétharmad egyik legbiztosabb őre
"NoÁr", azaz Molnár Áron az elmúlt években a baloldali tüntetések egyik emblematikus alakjává lépett elő. Jó kérdés, hogy ezt eleve marketingakciónak találta ki és később talált bele a szerepébe, mint Castro – aki előbb lett diktátor, aztán felismerve Kuba geopolitikai jelentőségét, hirtelen már mindig is meggyőződéses kommunista volt –, avagy már eleve is meg akarta élni a mindennapokban lánglelkűségét, de a végeredményt tekintve mindegy is. Annyira sokan vannak és annyira gyűlölik egymást a baloldalon, hogy az még a Holdról is látszik
Megjelennek és tolakodnak, ahol valamit le lehet nyúlni. Önkormányzati mandátumot, Budapestet, amerikai pénzt, pedagógustüntetést. Ez már annyira szükségszerű, akár egy természeti törvény. A probléma az, hogy nem a magyar ember, hanem a külföldi üzleti érdekeket szolgálják, hogy nem a pedagógusokért, vagy éppen a budapesti lakosokért, hanem a saját hasznukért dolgoznak. De baj az is, hogy romboló szándékból politizálnak, és olyan sokan vannak (hat párt, kilenc szervezet, tizenegy elnök és tizennyolc vezető politikus), ráadásul annyira utálják egymást, hogy – Gajdics Ottó klasszikusával élve – egy tyúkólat sem lehet rájuk bízni. Tényleg ellenzékváltás kell – mindenkinek jobb lenne! De, hogy és miként süllyedtek idáig? Kis magyar ellenzéki tabló következik. Nem fogjuk békésen tűrni, hogy egyházi iskolákat fenyegessenek!
Őszintén megígértem magamnak, hogy piszlicsáré ügyekkel nem foglalkozom a szükségesnél mélyebben, mert egyszerűen leszívják az ember amúgy is véges energiáit. Egyenesen energiavámpírként működnek a hangzatos, de valójában senkit és semmit sem befolyásoló események. Ilyen Pankotai Lili esete is. Az egyetlen oka, amiért írok róla – nem elsőre, de remélhetőleg utoljára –, mert ennek ellenére is meglehetősen mély hullámokat kavart az eset szülővárosomban, Pécsett. Az csak hab a tortán, hogy Pankotai ugyanabba az iskolába járt, ahová immár jó régen én is: a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába. Nem elég nem hülyének lenni, annak is kell látszani
Sajnálatos módon az ellenzék nem igyekszik ezt az alapvető szabályt betartani. "Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani" – mondta egyszer egy szocialista politikus a Tocsik-ügy után. Az MSZP–SZDSZ kétharmad egyik kisebb, de valamiért nagy port felvert rablása volt a Tocsik-ügy – ha jól emlékszem, arról volt szó, hogy az önkormányzatok a törvény szerinti saját tulajdonukat magáncégeknek és magánembereknek fizetett nem csekély jutalék fejében kaphatták csak meg. „Aki nincs velünk, az ellenünk van” – Ez piszok nehéz lesz...
Október 23-án vasárnap este becslések szerint kb. 80 ezer ellenzéki tüntető gyűlt össze a Műegyetem rakparton. Itt a vége, bukik a Váli-völgyi Taschenhitler? Vagy nincs itt semmi látnivaló? Euforikus állapotban vannak az ellenzéki politikusok, megmondóemberek és a Facebook-trolljaik is. Ennyi embert valóban nem sikerült még összegereblyézniük. Az ellenzéknek most sem a szabadságharcról szólt az ünnep
A tüntetők hite szerint a magyar jobboldal átengedte Budapest utcáit a "rendszerellenes" tömegnek. Dobrev Klára meggyőződése szerint az őt támogató tömegnek. Karácsony Gergely pedig nagyvonalúan átadta a liberális forradalom lángját és az utcát a középiskolásoknak, esetleg azoknak az óvodásoknak, akiknek nem ízlik a finomfőzelék és ezt önszerveződő érdekérvényesítés keretében, mikroadományok becsatornázása mellett, ki is akarják fejezni ezt egy olyan tüntetésen, amelyen egész véletlenül megjelenik Dobrev Klára. Már nem fasizmus a szovjet emlékművet szidni?
A Momentum Szabadság téri tiltakozása a szovjet emlékmű lábánál minimum tekinthető meglepőnek, nem? Így rögtön in medias res kezdve, eddig ugye azt szokhattuk meg - legalábbis az elmúlt évtizedekben, sőt, években is így volt -, hogy aki a megszállási műtárgy ottlétének okait firtatja, az legalábbis a fasizmus előszobájában jár, akinek pedig ahhoz is volt mersze, hogy konkrét akcionalitást fejtsen ki az emlékmű szellemisége ellen, az maga volt a mélybarna veszély. Rabul ejtett '56?
Hatvanhat év alatt hányszor akarták a kommunisták meggyalázni, kisemmizni, átírni, végül magukénak vallani az 1956-os forradalmat és szabadságharcot? Vasárnap ismét kormányellenes megmozdulás lesz, csak most ’56-os megemlékezésnek és diáktüntetésnek nevezik
Miért kell ezt az ócska színjátékot eljátszani? Nem lesz itt vasárnap semmiféle megemlékezés. Nem túl bonyolult a képlet: október 23-át kihasználva kormányellenes tüntetés lesz Budapesten, amit nyilvánosan a PDSZ, a háttérből viszont nagyon is a Gyurcsány–Dobrev-házaspár szervez. Érdekképviselet? Diáktüntetés? Ugyan már! Ismerjük ezeket a komornyik-szakszervezeteket, hallottuk legutóbb is a beszédeket és olvastuk a diákok kezében tartott transzparenseket, de jóérzésű emberek egyébként sem akasztanak és dobálnak meg minisztereket ábrázoló bábukat. Sokat változott szeptember eleje óta a résztvevők szociológiai összetétele és megjelentek a hivatásos tüntetők is a vérszagra, így ne legyen kétségünk, Orbán-ellenes demonstráció várható most is, amit a nemzetközi sajtó majd úgy mutat be, hogy a fiatalok százezrei tüntettek a diktatúra ellen. Miért nem működik az Európai Unió? Mert ez nem működés...
Például mert szinte csak ideológiai problémákkal foglalkozik, a valóságos nehézségeket is ideológiai alapon közelíti meg. Az EU "Közös piac" része sikeresen működött mindig is és most is, ez az egész alapja. A gond az, hogy az euró előnyeit elkoptatta a számtalan trükközés, és az általa okozott gazdasági és pénzügyi problémák már több eurót igényelnek, mint az egész haszna. Most indul csak igazán a háború
Putyin a tegnapi nap folyamán de jure hadiállapotot hirdetett ki azon területeken, amelyek felett eddig is de facto Oroszország gyakorolt hatalmat – így az Ukrajnától elszakadt népköztársaságok esetében –, és ugyanez vonatkozik a frissen az oroszokhoz csatolt ukrán területekre is. Mindezek nemzetközi helyzetéről helyi népszavazás döntött, bár arról nincs pontos információnk, hogy ezek pontosan hogy is zajlottak le, hiszen a krímivel szemben ezúttal nem tette tiszteletét a szavazóurnáknál Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, így nem tudhattuk meg, mennyire hordozták magukon a demokratikus alapértékeket.