Liberális demokrácia New Yorkban: Trump győzött, tehát mennie kell
Időről időre a hazánkban ideiglenesen állomásozó ellenzék szeret arról lamentálni, hogy ők el vannak nyomva, egy teljes százaléknyi támogatottságuk ellenére sem alakíthatnak kormányt. A celebvilág is látszólag velük van– már amikor nem Kubában bujkálnak a hatóságok elől–, márpedig ők mindenhez is értenek, tehát nem tévedhetnek. Ez a liberális kisebbség ujjtördelve nyünnyög demokratikus alapelvekről (pontosabban) az ő demokratikus alapjogaikról– ugyanis úgy tűnik, a demokrácia is baloldali műfaj. Mint a humor. Pax Hungarica
Zelenszkij elutazott Budapestre azért, hogy elmondja, szerinte csak a fotelszakértők hisznek a békében. Egészen megdöbbentő globális tudatállapot kell ahhoz, hogy ez a kijelentés egy demokratikus vezető szájából úgy hangozzon el, hogy a nyugati világ egy jelentős része állva tapsol ennek. Mi viszont azoktól a vezetőktől viszolygunk, akik erőddé nyilvánítanak minden várost– akár van annak stratégiai jelentősége, akár nincsen. Az olyan vezetőkkel, akik képtelenek a katonai realitásoknak megfelelően meghatározni a katonai célokat, Magyarország eddig mindig rosszul járt – a deliráló vezetők ugyanis eddig mindig igazságtalan békékbe vezették Európát. Mikor "jönnek rá" az amerikai liberálisok, hogy tulajdonképpen az Egyesült Államokban is Putyin nyert?
A kérdés természetesen költői, nem rájönni fognak, hanem megmondják nekik, hogy ezt kell gondolni. Mert e világ minden rossz dolgáért egyedül Putyin felelős: a grúz, a magyar, most az amerikai választásokat mind ő rontotta el, és ő is nyerte meg. Igaz, hogy csak múlt héten háromszor halt meg a vlagyivosztoki bunkerben bujkálva a dicsőséges ukrán ellentámadás elől, de azért annyira nem, hogy ne tegye tönkre a világ demokráciáit. De vajon mit mond el a világ demokráciáiról, hogy a dublőrökkel helyettesített, rég halott Putyin így meg tudja őket hekkelni?
Spin-, és egyéb diktatúrák, meg az ő játékszereik
Észak-Korea soha nem mond le az atomfegyvereiről– hangzott el Kim Jodzsongtól néhány órával ezelőtt. Jodzsong Kim Dzsongun húga, hogy ő kommentálja az atomfegyverek jövőjét, már egy rendkívül demokratikusnak tűnő berendezkedés látszatát sugallja, és a kijelentéstől a hideg fut végig minden normális ember hátán. Persze, hiszen egy diktatúra, amely elnyomja saját népét is, ezen főtevékenységet pedig szívesen gyakorolná (vélhetően) multinacionális közegben is. A multis nyelvezetben az ilyen tevékenységet "nemzetközi best pracktice-eknek" fordítják, és adódik a kérdés, hogy ha mondjuk az Egyesült Államok tesz hasonló kijelentést az atombombák kapcsán, vagy gyakorolja nemzetközi szinten a nem éppen emberbarát ideológiák közvetítését, akkor miért nem rettenünk meg? Sőt, örülünk, biztonságban érezzük magunkat. Hazaárulási "mesterhármast" gurított Magyar Péter: egy román képviselő javaslatára adná oda a magyarországi bevételeket, hogy Brüsszel hiteleket finanszírozzon belőle
A románoknak kampányoló Momentum elismerően szemlélheti legújabb potenciális szövetségesét, Tisza Pártot. Magyar Péter ugyanis egy igazi hazaárulási mesterhármast hozott össze: a magyar szuverenitásvédelmi törvények éles kritizálása után egy román képviselő indítványát támogatva a tagállami adóbevételeket átadná Brüsszelnek, hogy azt egy hitel finanszírozására fordítsák. Nem a földbe, hanem pályára állt a magyar gazdaság
Megérkeztek a legfrissebb GDP-adatok, amelyek nominálértékben semmiképpen sem lehengerlőek: a magyar nemzeti össztermék mind az előző negyedévhez, mind a tavalyi harmadik negyedévhez mérten 0,7 százalékot esett. Elemzők szerint ugyan az a legvalószínűbb, hogy év végére így is pozitívba fordul a GDP-mutató, ugyanakkor egyvalami biztosnak tűnik, a háború gazdasági hatásai még mindig nem enyhülnek, az európai gazdaságpolitika pedig a magyar döntéshozókat is lépéskényszerbe hozza. Brüsszelben rájöttek, mindegy ki nyeri meg az amerikai elnökválasztást, Európát csak Európa mentheti meg
Hosszas cikkben kesereg a Politico publicistája, hogy bizony elmúltak a '90-es évek, az Egyesült Államokból már nem jön Mickey egér hisztéria, az NBA-s Dream Team sem zsákol már soft power pontokat és a szaxofonozó Bill Clinton helyett egy horkoló Biden érkezik. A szerző szerint mivel Amerika már nem képes totálisan elnyomni Európát gazdaságilag és kulturálisan, ezért már csak próbálkozni fog, Európa pedig padlógázzal száguld afelé, hogy megtegye az USA-nak azt a szívességet, amit ők nem tudtak elérni, az öreg kontinens teljes gazdasági eljelentéktelenedését.
Megbecsülhettük volna Pétert, mert Péter még nála is rosszabb
Hollywood sosem volt a keresztény-konzervatív értékrend élharcosa, sőt, valójában kifejezetten precíziós hatalomgyár benyomását keltette mindig is. Ennek ellenére alkalmasint a szerzők inkább önmaguk szórakoztatását helyezték előtérbe az ideológiai indoktrináció helyett, ebből pedig olyan tartalmatlan, mégis kedvesen bohókás filmek sültek ki, amelyekről mindenki tudta, hogy miért születtek, de valahogy kiforratlan csekélységükből adódóan senki sem tekintett fenyegetésként rájuk. Éppen mint egy Rottweiler kölyök, amitől alapvetően illene tartani, mégis a legkisebbek is bátran húzogatják a bajszát. Ez a felvezetés talán túl hízelgő Márki-Zay Péternek, de a magyar közélet egyszemélyes Dumb és Dumber castja mindenképp egy teljesen más kategóriát képviselt, mint Magyar Péter. Felkészül Izrael a "színes forradalomra"
Izrael 1948-as megalakulása óta jelentős amerikai katonai jelenlét volt az országban, és annak térségében. A zsidó állam egy a mai napig kényes erőegyensúlyú régióban biztosított hídfőállást a világrendőr Egyesült Államoknak, amely cserébe elképesztő túlerővel szemben segítette Izrael túlélését a rendkívül ellenséges arab országok gyűrűjében. Csakhogy a Biden-adminisztráció úgy tűnik, egyszerre csak egy háborút hajlandó megvívni, az afganisztáni kivonulás idején pedig láthattuk, milyen hirtelen összeomlást hozhat az amerikaiak által hátrahagyott hatalmi vákuum. Amerika békülékeny hangnemet ütött meg, és szövetségesét is erre kérte
Csak éppen nem az európai testvérháborúban, hanem a másik, kevésbé "divatos" konfliktusban, a terrorizmus ellen folytatott harcban. Az Egyesült Államok megvonja katonai támogatásának egy részét Izraeltől, ha nem növelik a humanitárius segélyekhez való hozzáférést a Gázai övezetben – üzente meg az Egyesült Államok Izraelnek a BBC szerint. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok Demokrata kormányzata a háború intenzitásának csökkentésére törekszik, hiszen vészesen közelednek a választások, a közel-keleti konfliktus miatt az amerikai kontinensen is elszálló üzemanyagárak pedig hátrányosan érinthetik Kamala Harris elnöki esélyeit, akinek a legnagyobb kihívást éppen az inflációs válság feloldása jelenti a kampányában. Inkább a szíriai rezsimmel barátkozik az európai mainstream, mint hogy a jobboldalnak teret engedjen
Miután a keletnémet tartományokat letarolta az AfD, Ausztriában történelmi győzelmet aratott az FPÖ, Hollandiában és Csehországban is jobboldali áttörés volt, a Patrióták Európáért pedig egyik napról a másikra lett az EP egyik legnagyobb pártcsaládja, a balra tolódó "hagyományos" jobboldali pártok, valamint a baloldal kezdi belátni, hogy az európai embereknek elegük van a migrációból. Népszerűségük visszaesését pedig abban látják, hogy a mainstreamen kívül eső jobboldali pártok az emberek számára elfogadhatóbb válaszokat adnak (többek között) az illegális bevándorlásra. Így ha nem is politikai meggyőződésből, semmint haszonszerzésből, de a fősodratú pártok új szövetségest keresnek az Európát közel 10 éve marcangoló válság megoldására, ez a szövetséges pedig nem más lehet, mint az oroszok által katonailag támogatott Bashr-al Assad, Szíria diktátora. Gyurcsány Ferenc visszatért, és elpanaszolta, hogy őt mindenki bántja (Videó)
Úgy tűnik, hogy ha a valódi kormányt nem is, az árnyékkormányt sikerült nemcsak megbuktatnia, de tökéletesen megsemmisítenie Magyar Péternek. A DK ezzel akkora kudarcot könyvelhet el, hogy kénytelen volt a másik katasztrofális kimenetelű projektjéhez nyúlni, és reaktiválni az eddig mindenki nagyobb megelégedésére írói-filozófiai, avagy puzséri fogalommal metafizikai elvonulását töltő Gyurcsány Ferencet. Azonban minden rosszban van valami jó, Dobrev Klára férje kétségkívül szórakoztatóbb jelenség, mint a háztartásban a nadrágot hordó fél, így olyan újabb gyurcsányizmusokkal örvendeztet meg minket, mint hogy a migrációs paktumot el kell utasítani, mert az emberek elutasítják, de egyébként meg az illegális bevándorlással az a legnagyobb probléma, hogy a kormány szerinte lop. Világos, nem? Mielőtt azonban mindezt elmondta volna, végső soron elismerte, hogy járnának Magyarországnak a Brüsszel által visszatartott uniós források. Persze mindezt egy csipetnyi öntömjénezéssel tette megjegyezve, Gyurcsány alatt ez is jobb volt. Saját politikai eredettörténetét rombolta le a 2006-os tüntetőkről tett megjegyzésével Magyar Péter (Videó)
Azért lehet annyira kellemetlen Magyar Péternek, amit a közmédia székházánál mondott a 2006-os tüntetőkről, mert pontosan azt a politikai különutas imázst rombolta le vele, amely valamelyest megkülönböztette a régi baloldal által korábban nyíltan támogatott ellenzéki csúcsjelöltektől. „Mi békések leszünk. Mi nem fogjuk azt eljátszani, amit 2006-ban a Fidesz és a focihuligánok eljátszottak”– hangzott el Magyar Pétertől a Tisza Párt szombati, meglepően alacsony érdeklődés mellett zajló tüntetésén a közmédia épülete előtt, amelyre nem sokkal azután került sor, hogy nyilvánvalóvá vált, mind országos, mind pedig fővárosi szinten kénytelen lesz nyíltan összefogni a klasszikus baloldali pártokkal az ellenzék éppen aktuális spitzenkandidat-ja, ugyanis már az ellenzéki szavazók számára is egyre kínosabbak a Tisza elnökének sorozatos botrányai. Egy ilyen kiszólás pedig diplomáciai gesztusként is értékelhető a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc irányába. Magyar Péter elárulta, szerinte a tüntetők provokáltak 2006-ban, vagyis Gyurcsány és Gergényi voltak a "jófiúk"
„Mi békések leszünk. Mi nem fogjuk azt eljátszani, amit 2006-ban a Fidesz és a focihuligánok eljátszottak”– hangzott el Magyar Pétertől a Tisza Párt szombati, meglepően alacsony érdeklődés mellett zajló tüntetésén a közmédia épülete előtt. A fenti kijelentés tükrében azonban talán mégsem annyira váratlan, hogy apad az érdeklődés a Tisza Párt rendezvényei iránt, hiszen Magyar ezzel nemcsak a gyurcsányi óbaloldal narratívájába simult bele, hanem saját eredettörténetét is elárulta. Ugyanis sokan talán felejtenek, mi viszont még emlékszünk, hogy a 2006-os áldozatokat segítő munkájával házalt például színre lépésekor a Partizánnak adott interjúban, ezt azonban úgy tűnik, most odadobta a baloldal 13 ezüstjéért. Egy évvel ezelőtt lángolt fel a gázai konfliktus – Izrael offenzívát indított az évfordulón
Pontosan egy évvel ezelőtt, 2023 október 7-én intézett meglepetésszerű támadást egy izraeli fesztivál, majd az ország határtelepülései ellen a Hamász iszlamista terrorszervezet. Az akció általános nemzetközi megdöbbenést, valamint az izraeli hadsereg gyors ellencsapását vonta maga után. Az eredetileg Dávid és Góliát küzdelmének ígérkező gázai művelet azonban egy év alatt sem hozott döntő sikert, ugyanakkor a harcok teljes mértékben destabilizálták a Közel-Kelet kényes geopolitikai egyensúlyát. Mára Izrael már a Hezbollahhal is nyílt fegyveres konfliktusban áll, a két iszlamista szervezetet finanszírozó Iránnal szemben pedig folyamatos készültségre kényszerült a zsidó állam. Mindeközben Európában és az Egyesült Államokban lassan beérik a mintegy évtizednyi iszlamista indoktrináció, a liberális értelmiség egy jelentős része ugyanis kifejezetten palesztin-, ezáltal pedig Irán párti álláspontot foglal el a vitában. Karácsonynak a többsége, Magyar Péternek a gondolatai párologtak el a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén (Videó)
Megalakult a Fővárosi Közgyűlés, Karácsony Gergely azonban már megbukott, hiszen képtelen volt olyan kompromisszumot kisajtolni a körülötte ülő frakciókból, amelynek következtében törvényes módon kezdhetné meg a működését a fővárost irányító testület. Karácsony tehát főpolgármester-helyettes, mi pedig Magyar Péter-féle élet-, párt-, és országvezetési gondolatok nélkül maradtunk, hiszen hiába jelent meg felvigyázni közgyűlési képviselőire a Tisza elnöke, azt nem mondta meg, hogy pontosan mi az elképzelése a budapesti munkáról, hogyan képzeli el a főváros jövőjét – vagy hogy pontosan mivel is tudta őt megzsarolni volt kedvese, Vogel Evelin. Vitézy Dávid szerint dolgozni kell, nem osztozkodni, ugyanezt kérte Szentkirályi Alexandra is, Radics Béla pedig rámutatott, Karácsony szótlan, semmittevő menekülése éppen ugyanaz, mint amit 5 éve látunk tőle, és ha komolyan gondolja a város vezetését, változtatnia kell a viselkedésén. Szaniszló Sándortól pedig akár azt is megtudhatjuk, ki a Demokratikus Koalíció Bese atyája. Gyurcsány Ferenc a letartóztatott Kiss Lászlóról: Ha valakiről kiderül, hogy lopott, nem csak a szemöldökömet fogom felhúzni
"Szezonnyitó" sajtótájékoztatót tartott Gyurcsány Ferenc pártja székházában, ahol egyből elismerte, gyakorlatilag padlóra került a DK támogatottsága, mintegy 600 ezer szavazó pártolt el tőlük néhány hónap alatt az elnök szerint. A visszaesés mögött Magyar Péter berobbanását sejti Gyurcsány, ennek megfelelően ígéretet tett arra, hogy igyekezni fog nem üzengetni a Tisza vezetőjének. A DK elnöke egyúttal azt is elmondta, nem változtatják meg politikájukat, ugyanakkor hallgatni kell az emberekre is, akik most elpártoltak a DK-tól. És bár jobboldali szövetségest nem akarnak, explicit módon nem zárta ki egy DK-Tisza szövetség megalakulását a választásra. S hogy ezek után mégis miért lehet még válságban pártja, arra választ adhat a hetek óta előzetes letartóztatásban ülő Kiss László esete, akivel kapcsolatban Gyurcsány úgy fogalmazott, „a valakiről kiderül, hogy lopott, nem csak a szemöldökömet fogom felhúzni”. Magyar Péter bepereli volt barátnőjét, miután az hang- és képfelvételeket készített róla
Nem vicc, Magyar Péter megsértődött, mivel állítása szerint volt barátnője, Vogel Evelin kép- és hangfelvételeket készített róla. A Tisza Párt elnöke szerint volt párja ezekkel a feltételekkel zsarolta, ezért fel is jelenti volt szerelmét.