Kiegyezés vagy szembenállás? Erről írtam előző cikkemben Deák Ferenc 1865 április 16-án, húsvét másnapján megjelent cikkéről, ami az előkészítését jelentette az 1867-es kiegyezésnek, és az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulásának. Máig tartó vita, ami Kossuth Lajos Deák Ferencnek írott Cassandra-levelével kezdődött, amiben Magyarország tragikus végmenetelű sorsát megjósolta. Miszerint a kiegyezés a Habsburgokkal a romlást hozza a magyarságra.
De mielőtt Kossuth nyílt levelét taglalnánk, a jobb megértés miatt vissza kell utalnom Deák Ferenc 1867. március 28-ai, képviselőházi felszólalására, ami a közös ügyek (hadügy,-külügy,-költségvetés) tárgyában készülő javaslat kapcsán mondott el a nyolc napja folyó vita hevében, megvédve az ország garantált alkotmányos függetlenségét, ami immár az 1723-as Pragmatica Sanctio alapján nyugszik. Deák leszögezte:
…e helyzetben csak három út állott előttünk: vagy fegyverrel vivni ki jogainkat, vagy várni a véletlentől és oly eseményektől, melyeket se előidézni, se irányozni, se vezetni képesek nem valánk, vagy arra törekedni, hogy meggyőzzük az uralkodót és az el nem fogult közvéleményt arról, hogy alkotmányunk visszaállítása a birodalom fönnállásának biztosságával is összhangzásba hozható… Nem vala tehát egyéb hátra, mint a harmadik módot megkisérleni. Tartoztunk ezzel hazánknak, melyet egyrészt a forrongások és kétes eredmény véres harcok veszélyétől megóvni, másrészt a fokonként mindinkább érezhető süllyedéstől megmenteni kötelességünk volt…Nevezze bárki, ha tetszik ezen kötelezettséget nem personal, hanem reál uniónak tartom
-hangsúlyozta Deák. Így gondolkodott, viselkedett 154 éve egy felelős magyar politikus. Egyébként a ,,hatvanhetes bizottság” többségi javaslatát a 397 igazolt képviselő közül a javaslat mellett 257-en szavaztak, ellene 117 képviselő s távol maradtak 22-en.
Hozzáteszem, hogy előzőleg Ferenc József császár az 1867. február 17-ei leiratával helyreállította a magyar alkotmányt és megalakította a magyar felelős kormányt, Andrássy Gyula gróf miniszterelnök vezetésével. Ekkor is felszólalt Deák Ferenc.
Az utolsó mondatát közölte a Hon című lap:
Végül köszönetet mondok az ország és a nemzet ,,gondviselésszerű” férfiának, Andrássy grófnak kinek végre valahára sikerült az abszolutizmus tengerén hosszú ideig hányodó hajót az alkotmányos kikötőjébe vezérelni.
A Hon azt is megírta, hogy a beszéd végeztével Andrássy gróf Deákhoz sietett, kezet szorított vele és mindenki előtt megcsókolta mesterét és barátját. Hogy mennyire ismerte a magyar népet Deák Ferenc, azt bizonyítja, amikor a magyar alkotmány visszaállításakor beszélt az országgyűlésben:
…Általában azt tapasztaltam, hogy a magyar ember nem szeret vakon más után indulni, nem hagyja magát vezettetni. A magyar embernek s itt nemcsak magyar ajkuakról szólok, hanem általában a Magyarországot alkotó nemzetről…
Milyen ismerős, mintha máig csengenének vissza ezek a szavak. Brüsszel, mint a birkákat behajtana minket is a közös akolba érdekeink ellenére, megkérdezésünk nélkül. Ez a külön állás, ez az önálló gondolkodás, a magyar büszkeség, a függetlenség és szabadságunk megőrzése 2024-ben is jellemez bennünket. Méltóságunk megőrzése okoz is nekünk komoly gondokat. De örökölt természetünket nem adhatjuk fel.
Miközben folyt a küzdelem Magyarországon az abszolutizmus megszüntetéséért, a szigorú törvényeken alapuló alkotmányos rendszer megteremtéséért, addig az emigrációban élő Kossuth Lajos és társai aggódva figyelték a fejleményeket. Az tény, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ügye népszerű volt Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban, ahol Kossuth Lajost, mint szabadsághőst ünnepelték s vállukon hordozták. Abraham Lincoln – későbbi elnök-, aki az Illinoisban fekvő Springfield városában ügyvédeskedett, már 1849-ben kivette a részét a magyar szabadságharccal kapcsolatos szimpátia megmozdulásokból. A leendő elnök, Lincoln volt a megszövegezője annak a határozati javaslatnak, amelyet a springfieldi polgárok 1849. szeptember 6-án megtartott gyűlése küldött el John M. Clayton külügyminiszternek. A szöveg a többi között leszögezte:
…elfogadtuk, hogy a gyűlés véleménye szerint Magyarország függetlenségének azonnali elismerését Kormányunk azzal indokolja, hogy a szabad amerikaiak úgy vélik, harcoló testvéreik a szabad köztársaság általános ügyét képviselik, és nem sértik meg egyetlen nemzet vagy nép jogos érdekeit sem.
Abraham Lincoln magyar-szimpátiáját azután tovább mélyítették az észak-amerikai polgárháború magyar hősei Asbóth Sándortól Zágonyi Károlyig, Stahel-Számwald Gyulától Karpeles Lipótig. Honfitársaink tehát dicsőséggel állták meg helyüket ebben a sorsfordító küzdelemben. Nem véletlen, hogy a polgárháborúban később hősi halált halt Mihalóczy Géza ezredesnek Chicagóban felállított önkéntes alakulata ezért is kaphatott engedélyt az amerikai elnöktől, hogy a ,,Lincoln Riflement” nevet viselje ( A Kossuth-emigráció fényképeskönyve, 1994.).
Egyszóval nem volt alaptalan az emigrációban élő Kossuthéknak az a gondolata, hogy a magyar szabadságharc újraéleszthető. Hiszen olyan támogatói voltak a magyar ügynek, mint Lord Palmerston, ezt jelezte Pulszky Ferenccel való kapcsolata. Vagy az olasz szabadsághős, Giuseppe Garibaldi szövetségese Türr István generális, aki szintén harcolt az osztrákok ellen az olasz egyesítésért (Risorgimento). Kossuthék jó kapcsolatot ápoltak Cavour gróffal a szárd-piemonti királyság miniszterelnökével és az olasz egységért küzdő II.Viktor Emánuellel. Sőt, egy újabb magyar felkelést támogatta volna a francia császár, III. Napóleon, aki Kossuthtal és Klapka Györggyel szövetséget kötött. Mindenesetre Irataim az emigrációból Kossuth Lajos három kötetes könyve bizonyítja a reményt, hogy a turini kormánnyal egyezkedve (1860) az olasz és magyar nemzet közösen felléphet az osztrák önkény ellen. A Magyar Nemzeti Igazgatóság munkájában, Garibaldival való kapcsolat kiépítésében Kossuth két híve, Klapka György és Teleki László jelentős szerepet játszottak.
Az 1866-os porosz–osztrák–olasz háború ismét felvillantotta Magyarország felszabadításának lehetőségét. Klapka Nemeskéri Kiss Miklós, volt honvéd ezredes közvetítésével megállapodott Bismarck porosz kancellárral egy magyar légió felállításáról. A mintegy ezerötszáz fős Klapka-légió parancsnokságát Klapka György későn, 1866. július 26-án vette át, amikor a porosz–osztrák háború lényegében már befejeződött. Ennek ellenére a légió 1866. augusztus 3-án a Jablunka-hágón át Magyarország területére lépett, de már néhány nap múlva kénytelen volt különösebb eredmény nélkül visszavonulni porosz területre. Klapka rájött, hogy elment az idő, a magyarok most már békében akarnak élni, gyarapodni s nem harcolni. Így augusztus 14-én lemondott a parancsnokságról. Az ellentétek egyre inkább feszültebbé váltak a magyar emigráció vezetői között. Kossuth és a komáromi várvédő Klapka tábornok között a viszony elmérgesedett. Mindketten másképpen vélekedtek Magyarország függetlenségének megteremtésében. Klapka a kiegyezés után szintén belekapcsolódott a hazai politikai életbe.
Kossuth a nemzetközi helyzet megváltozása ellenére sem mondott le egy újabb magyarországi felkelés kirobbantásáról. S ekkor írja meg a Cassandra-levelet Deák Ferenchez címezve, mely nyílt levél a Magyar Újság című lapban jelent meg, 1867 május 27-én. Levelében Kossuth megemlékezik arról, hogy ő és Deák férfikoruk szebb időszakában elvrokonok és barátok voltak, de a forradalom leverése után útjaik elváltak és tizenkilenc éven át ez így is maradt. Kossuth viszont most úgy látta, hogy szólnia kell, mert
nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe mint veszélybe, halálba sodortatik.
Majd szemére veti Deáknak, hogy a kiegyezés alapján a magyar hadsereg az osztrák birodalmi hadsereg kiegészítő részévé válik úgy, hogy a magyar országgyűlés nem, de a felelős birodalmi kormány szabadon rendelkezhet a magyar katonákkal. Kossuth kifogásolta azt is, hogy a hadi költségvetés megszavazását is elvonták a magyar országgyűléstől, sőt megtagadták a nemzetőrség felállítását.
Kossuth levelét így fejezte be:
És ha azt kérdem magamtól, mi hát az, amit nemzetünk ennyi feláldozásért jutalmul kap? Látom azt, hogy kapja az idegen érdekekérti katonáskodás kötelességének általánosítását, ezer néhány százmillió forint államadósságot, s vele az elviselhetetlen tömérdek adók megörökítését…és hogy a pohár csordultig megteljék, látom azt, hogy a minisztérium által előterjesztett törvényjavaslatok még ama nagy jogfeladások után felmaradott gyöngyöcskéket is kitépik az 1848-iki törvényekből.
Végül ezt írja Deáknak:
… Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának. Tudom, hogy a Kasszandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Kasszandrának igaza volt.
Igen, nehéz kérdések sora volt ez. Valamit, valamiért – így gondolkodhatott Deák. Bár az osztrákok elvesztették a poroszok elleni háborút, recsegett a Habsburg birodalom, az olasz egyesítési mozgalom sikerrel kecsegtetett, a francia császárság az összeomlás előtt volt, Észak és Dél háborúja, a rabszolga-felszabadítás a liberálisok javára dőlt el, Kossuth volt reménybeli szövetségesei magukkal voltak elfoglalva, de a megmaradt Habsburg-birodalom még nem volt olyan gyenge, hogy a magyarok továbbra is az ellenállást választhatták volna. A kiegyezés csapda volt a javából, részben feladtunk függetlenségünkből, de nem tekinthetünk el a jó oldaláról sem. Az első világháborúba való sodródás nem csupán Ferenc József bénázása, az európai és világpolitikai helyzet rossz felismerése miatt történt, hanem a nemzetközi felhalmozott tőke, már akkor is a globalista világszemlélet okai, akarata között kell keresnünk. Közép-Európa legerősebb gazdasági és katonai hatalma volt az Osztrák-Magyar Monarchia, veszélyes versenytárs volt a többi európai nagyhatalom számára, amit szét kellett törni, szét kellett szedni, jóvátehetetlenül meggyengíteni. A Kasszandra jóslat beigazolódott, de volt- e más út? A további alávetettség, a kiszolgáltatottság, a nyomor?
Dönteni kellett. Deák és pártja, hívei a nemzet érdekében döntöttek a kiegyezés mellett. Deák megjegyzése is rideg volt. A Pesti Napló 1867. május 30.-i számában a következő nyilatkozat jelent meg:
…A Pesti Napló szerkesztőjének kérdésére, hogy Kossuth Lajos hozzám intézett nyilt levelére fogok-e felelni s elmondandom-e részletesen annak tartalmáról véleményemet? E kérdésre egyszerűen és teljes tisztelettel nyilvánítom, hogy azt tenni nem szándékozom. Ha az említett levél magán, barátságos levél lett volna, ha Kossuth Lajos azért írt volna nekem, hogy előadva nézeteit, kifejtve okait engem is meggyőzzön azoknak alaposságáról és saját véleményem helytelenségéről… a tisztelet és egykori barátságunk emléke arra ösztönöznének, hogy részletesen válaszoljak soraira… De Kossuth hozzám intézett levele nem magán levél, ő maga is nyílt levélnek nevezi azt. Kossuth nem nekem akart írni, hanem ellenem…Nem tekinthetem tehát-e levelet egyébnek, mint hírlapi cikknek, mellyel mint vádirattal lép fel a közönség előtt Kossuth ellenem és eddigi eljárásom ellen, hogy nevének és múltjának súlyát ő is mérlegbe vesse kárhoztatásomra.
Óhatatlan nem arra gondolni, hogy két felelős államférfi felelős gondolatai voltak ezek. Kossuth nem szaladgált körbe egykori támogatóinál, hogy feljelentse Magyarországot, személy szerint Deák Ferencet. Nem vette elő a ,,nemzetiségi kártyát”, hogy mennyivel rosszabb lesz nekik a monarchia keretein belül. Mint ahogy Deák Ferenc és párttársai sem rohantak tönkre tenni Kossuth Lajos emigrációs létét. Még ha kemény is, de kulturált politikai párbeszéd volt Magyarországért.
Édes Istenem, hová tűnt ez? Magyarország mai ellenfelei, ellenségei büszkén jelentik fel ,,hazájukat” az új uraknál Brüsszelben, az Európai Unióban. Hazafias kötelességüknek tartják, hogy elterjedjen a woke, a gender, az lmbtq-ideológia Magyarországon, ami a keresztény Magyarországot morálisan tönkretenné. De önként vállalnák azt a gazdasági kockázatot is, hogy a magyarok lépjenek be egy értelmetlen, semmi közünk háborúba. Sőt kitárnák a kapukat a migránsok milliói előtt, ami több ezer éves hagyományainkat, történelmi örökségünket, létünket zúzná szét.
Amíg Kossuth és Deák másként képzelte el Magyarország boldogulását, addig ma ez a volt kommunista nomenklatúrával terhelt, globalista eszmeiséggel teli neomarxista, neoliberális ,,elit” Magyarország vesztét akarná.
Most is mondom. Érdemes a történelmünkből újra és újra tanulni, mert hátha fontos tanulságokat vonhatunk le.
egresi istván jános ernő
2024-04-25 at 22:23
füredi46, 2024-04-25 at 15:58:
Teljesen helytálló az okfejtése; a lényeget jobban összefoglalta, mint én.
füredi46
2024-04-25 at 15:58
Welszibard
…”mégis Kossuth Kasszandra levelének jóslatai teljesedtek be.”
Először is: legalább a fenti cikk címét olvasta volna el. Kossuth levelét így írjuk: Cassandra-levél, s nem úgy, mint maga: Kassandra… Tisztelje meg Kossuthot, ha már megpróbálja a jóslatait védeni. Másodjára: nem fogok történelmi elemzésekbe bocsátkozni – mint maguk: Welszibard és egresi istván jános ernő -, ennek semmi értelme, próbálok csakis a lényegre szorítkozni, sajnos még így is hosszú lesz. Megjegyzem: a “vitában” egresi istván jános ernővel értek egyet.
Nos, Kossuth a Cassandra-levelében is szónokol, a maga patetikus hangnemében kritizál (kritizálni, ellent mondani mindig könnyű), sőt már-már vádolja Deákot, de programot nem tud adni, mást nem képes javasolni. Nem hát, mert tudta: nincs más kiút, mint kiegyenlíteni a helyzetünket a Habsburg-házzal. Mert, mi mást tehettünk volna…? “Függetlennek” lenni tőlük? De hát nem voltunk azok! A Habsburg birodalom részei voltunk, s ha nem egyezünk ki, maradtunk is volna továbbra alávetettségben, gyarmati sorsban, tartományi státuszban? Mit akart Kossuth? Hogyan is adhatott volna más programot? Csak bírált, mást nem tehetett. Emigrációban élt, ez volt a dolga. ellent mondani a hazai vezető személyiségeknek: Teleki, Deák, Andrássy… Bírálni és a Habsburg-házat gyűlölni. Kossuth emigrációban képtelen volt már reálisan felmérni a helyzetet. Leragadt ’48-nál, noja jól tudta, hogy a ’48-as törvények visszaállítása teljes illúzió. Egyetlen javaslata azonban mégis csak volt, ami éppen az 1849. utáni politikai helyzet totális félreértését jelzi, s Kossuth álmodozásainak sajátos szüleménye. Ismeretes a Dunai Állmakonföderáció terve (jóslata), ami egyenesen blődség volt. A lehető legrosszabb javaslat. Belgrádban, Bukarestben, Zágrábban csak hüledeztek rajta, sajnálatosabb esetben bizony kinevették.
Kossuth 1867-ben nem láthatott közel 80 évvel előbbre, s végtére is az ő jóslatai “csak” addig terjedtek, hogy a Habsburg-házzal nem kibékülni. Azzal szemben kell állni, oszt’ slussz. Azt ugyan látta jól, hogy az 1848/49-es szabadságharcban az összes környező nemzetiségi ellenünk volt, de honnét is gondolhatta volna, hogy majd 75 év múlva lesz egy világháború, amelyben kénytelenek leszünk részt venni (noha Tisza István a végletekig ellenállt, de aztán nem tehetett mást, mégis ő lesz majd a fő bűnbak, de ezt és Károlyiék nemtelen, mocskos szerepét már tényleg hagyjuk), Kossuth Habsbárg-gyűlölete viszont addig fajult, hogy a nemzetiségiekkel való konföderációt képzelegte, a Habsburg birodalommal való kiegyezést helyett. 1967-ben ez képtelenség volt, Ausztria abba sosem ment volna bele, hogy Magyarország – az ő ellenében – a szerbekkel, románokkal, horvátokkal alkosson egy államot (konföderációt). Ez totális tévedés volt Kossuthtól, aki az illúzióktól és álmodozásoktól az emigrációban már főleg nem volt mentes.
Aki pedig az 1867-es helyzetet összehasonlítja (összekeveri!) az 1920-as állapotokkal, az blődségeket “beszél” és a történelmi ismeretei roppant hiányosak. De ebbe már végképpen nem mennék bele, nem látom értelmét annak, hogy megrögzött Kossuth-hívőkkel vitatkozzak,mert értelmetlenség. (Miként értelmetlenség a Görgeyt árulónak tartókkal szemben is érvelni, bár hál”‘ Istennek ilyenek talán már nincsenek is.)
Kossuth Cassandra-levele üres szónoklat (a pátoszos nagyot mondásokhoz, szónoki túlzásokhoz ő nagyon értett), ha csak azt nem írjuk a javára, hogy azt 1867-ben már jól látta (ellentétben az 1850-es Dunai Konföderáció javaslatával), hogy a nemzetiségiek – ahogy ellenünk voltak 1848/49-ben, úgy ellenünk lesznek a dualizmus időszakában is. Csak hát ezt éppen ilyen jól látta Deák is és Andrássy is. De nem volt más út, mint a kiegyezés. Ennyi. Illetve még annyit: hiba volt nem bevonni a kiegyezésbe a nemzetiségieket? Tudjuk – ma már különösen-, hogy az volt. No de: Deákék ezt fel sem vethették (igaz, nem is akarták), mert a románokkal, szerbekkel, horvátokkal, szlovákokkal a Habsburg-ház nem kiegyezni akart, ezt elképesztő javaslatnak tartotta volna, hiszen azokat nyilvánvalóan csak tartományként, nemzetiségiekként kezelte). Nem mennék bele mélyebb elemzésbe, mert a lényeg ennyi. A kiegyezés elkerülhetetlen volt, sőt kívánatos. Miként azt a később a történészek írták: “Megszűnt az osztrák–magyar ellenségeskedés kora, s megkezdődött a dualizmus fél évszázados időszaka. Ebben ugyan rendszeresek voltak a viták Bécs és Budapest közt, de Magyarország egy jól működő, prosperáló és Európával lépést tartó államkomplexum meghatározó tagja lett, az osztrák tőke és a politikai nyugalom teremtette meg a rendkívül dinamikus gazdasági és társadalmi fejlődés alapját.”
egresi istván jános ernő
2024-04-24 at 11:30
Welszibard, 2024-04-23 at 22:58:
A kommentjében valóban vannak jó meglátások.
Az alapvető kérdésekkel kapcsolatban (kiegyezés, első világháború okai, Trianon okai) a korábbi (“régebbi”) hozzászólásaimban, a véleményemet elmondtam, úgy érzem egyértelműen, semmit sem kikerülve; 1914-20 visszavetítését 1867-re, történelmietlennek tartom (hogy miért, azzal kapcsolatban az e cikkhez írt, régebbi hozzászólásaimat nem kívánom megismételni).
(Még annyit, mert korábbi hozzászólásában “Kossuth szidását” említette:
Sem én, sem mások, nem “szidjuk” Kossuth Lajost, ez távol áll tőlünk, és a konzervatív-nemzeti felfogásomhoz méltatlan is lenne; azonban – úgy gondolom – a higgadt, tényszerű, tárgyilagos kritika, bárkinek, bármely megnyilatkozásával kapcsolatban megfogalmazható.)
Welszibard
2024-04-23 at 22:58
Ön kikerülte a reflexiójában a leglényegesebb kérdést, bár céloz rá: Világos után megakadt a polgári átalakulás Magyarországon, konzerválódott a feudalizmus, ami 1920 után szintén újra előjött a nagybirtokkal, a hitbizománnyal, stb.
Illetve a neuralgikus pont – mint írtam – az 1867 utáni polgári fejlődés idegen (nem magyar) eredete. Franciaországban, Ausztriában, Európában a polgárság mindenütt nemzeti, nálunk nem, mert a nemességünk nem volt képes az iparositást, a kereskedelmet, a tőzsdét. az újság- és könyvkiadást megtanulni. Ezt Széchenyi pontosan látta, ostorozta is. Kossuth Kölcsey sem idegen eredetű polgársággal képzelte el a fejlődést, hanem nemzetivel. Csakhogy másképp történt. 1920 után tehát újra feudalizmus, nemesi nagybirtokkal.
1935-ben (!) kezdték el a feudalizmus lebontását a 3. utas ún. (nemzeti) népi értelmiségiek, parasztpártiak, de ebből megint csak kimaradt a polgárság, mert az idegen volt. 45 után megint nem volt polgárság, mert akkor proletárdiktatúra volt újabb 50 évig. Aztán jött 1990, kezdhettük megint mindent 0-ról.
Mikor vette át a hatalmat Fr.o-ban a polgárság? 1789-ben. Mikor volt az angol polgári forradalom? 1649-ben. És mikor kezdjük mi? 1990-ben. A rablókapitalizmussal, majd amit meghagytak 10 év után, abból próbál most nemzeti polgárságot csinálni a Fidesz. De látjuk, hogy az 1867-es múlt kísért, mert a korábbi idegen eredetű polgárság leszármazottjai most nem Béccsel, hanem Brüsszellel forrtak össze.
Amikor Kossuth bevezette 1848-ban a Kossuth bankót, Rotschild bankár megüzente neki, hogy a bankjai nem fogják elfogadni a pénzt. Nem is fogadták el, végül mind meg lett semmisítve. Ennyit a magyar polgárság 250 éves késéséről és idegen eredetéről.
egresi istván jános ernő
2024-04-23 at 19:58
Welszibard, 2024-04-23 at 16:58:
Tudom, nem fair dolog az, hogy a “régebbi”, talán túl hosszú hozzászólásaimban kifejtetteket ajánlom (így az első vh. valós okairól is), azonban az abban leírtakat megpróbálom összefoglalni:
1867-ben Kossuth Lajos bírált, de – a kiegyezés helyett – a k k o r megvalósítható, reális alternatívát, nem tárt a magyar politikai elit elé, ahogyan – ne haragudjon érte -, de a hozzászólásában ilyenről Ön sem írt.
Azt pedig, már 1848/49 tapasztalatai alapján, tudták Andrássy, Deák, Eötvös és a Tiszák, hogy a nemzetiségek a Magyar Királyságot kívánják megbontani: A századforduló után bekövetkezett külpolitikai átrendeződések, és az első vh. egyik fő-oka, a pánszláv propaganda, ezt 1920-ra lehetővé is tette; a “csehszlováknak” álcázott nagy-cseh, a “jugoszlávnak” álcázott nagy-szerb, és a nagy-román törekvések egy percig sem akarták – még az Ausztriától leválasztott – történelmi Magyar Királyságunknak az egybetartását sem (ma is kínosan ügyelnek arra, nehogy bármi változzon az 1920-ban meghozott, és 1947-ben megerősített, szerződésnek álcázott diktátumokban).
Ezért mondta azt Deák, hogy akik Ausztria felbomlását kívánják, azok azt nem a mi érdekünkben kívánják, és Tisza István ezért látta magyar érdeknek a Monarchia nagyhatalmi állásának a fenntartását.
A főnemességünk kapcsán is írt, ezzel kapcsolatban – szerintem – egyes történészek alábbi megállapításain is érdemes elgondolkodni:
Mária Terézia uralmának megvédésével (“Vitam et sanguinem”), a nemesség megmentette a Habsburg-monarchiát, nem is annyira a fegyveres segítséggel, hanem inkább azzal, hogy az adott külpolitikai helyzetben, Magyarországot nem állította a Habsburgok ellenfeleinek az oldalára: A nemesség, ragaszkodva az ősi kiváltságaihoz, azoknak a biztosítékát látta a Habsburg-uralom fennmaradásában.
Gróf Széchenyi István előtt (és még akkor is), nem sokan mutattak affinitást a modernebb gazdálkodás felé:
Mária Terézia kormányzata, az Államtanács (amikor még magyar tagja nem is volt), a hírhedt kettős vámtarifa bevezetése kapcsán, ajánlatokat tett a Magyar Királyi Kamara felé, a magyarországi ipar fellendítése érdekében: A Kamara ezt, arra való hivatkozással, hogy a gyárak felállítása sok pénzbe kerül, és kérdéses az, megérik-e a befektetést, elhárította.
Summa summarum: A Habsburg-uralom – joggal – sok vonatkozásban képezi kritikáink tárgyát, de a tényektől ezekben az esetekben sem szabad megfeledkeznünk.
Welszibard
2024-04-23 at 16:58
Stefka úr is írja a cikkében, hogy végül is bármilyen róka fogta csuka helyzet volt 1867-ben, mégis Kossuth Kasszandra levelének jóslatai teljesedtek be.
Pontosan így történt ez 1920-ban az ország végzetes megcsonkulásakor, mert mint a rafinált Benes ügyesen támadott Trianonban: “a magyarok lelkes kiszolgálói voltak az osztrák akaratnak a háborúban”!
“Véletlenül” nem ugyanez volt a vád ellenünk 1947-ben a Párizsi Békeszerződéskor (“utolsó fasiszta csatlós”), ami miatt elvesztettűk az 1940-ben visszanyert országrészeinket?
És most jönne a harmadik (szerintem végzetes) erőpróba: ha megint egy nagyhatalom (NATO-EU) mellé állnánk egy 3. vháborúban -ugyanúgy a vesztesek oldalára kerülnénk.
Lehet Kossuthot szidni, de mint a valóság mutatja, neki lett igaza, nem Deáknak. Ugyanis a gazdagodásnak mindig ára van: jelen esetben az volt az ára, hogy beözönlött a galíciai zsidóság és a magyar főnemesség helyett ők csinálták meg a polgári rendszert Magyarországon, sajtóval, kereskedelemmel, tőzsdével, nehézs és könnyűiparral és ezt máig az orrunk alá dörgölik. Ez volt 1967 eredménye.
füredi46
2024-04-20 at 18:02
Igyekszem rövidre fogni (és nem történelmi ismerteimet fitogtatni, mint teszik alább egyesek), sokkal inkább Stefka Istánt igyekszem elismerni, illetve hangsúlyozni azt, hogy az írásával csak egyetérteni lehet. Okosan, bölcsen taglalja történelmünknek ezt a felettébb fontos korszakát, tanári módon mutat rá a lényegi kérdésekre. Kossuth – aki rég elszakadt már a hazai valóságtól és a realitásoktól (amúgy mindig is nagy álmodozó volt) bírál. Mondhatnám: az volt a dolga! Noha pontosan tudta, hogy a ’48-as törvények visszaállítására semmi esély nincs. Bírálni könnyű. De mit ajánlott a kiegyezés (ahogy Deák gyakran nevezte: “kiegyenlítés”) helyébe? Semmit. Mert nem is lehetett, hiszen nem volt más alternatíva. Bölcsen idézi erre utalóan Stefka úr Deák Ferenc 1867. március 28-ai, képviselőházi felszólalását, miszerint: “Nem vala tehát egyéb hátra, mint a harmadik módot megkisérleni. Tartoztunk ezzel hazánknak, melyet egyrészt a forrongások és kétes eredmény véres harcok veszélyétől megóvni, másrészt a fokonként mindinkább érezhető süllyedéstől megmenteni kötelességünk volt…”
Végül helyesen állapítja meg Stefka úr: igen, “így gondolkodott, viselkedett 154 éve egy felelős magyar politikus.”
füredi46
2024-04-20 at 17:32
K-nak.
Az alábbi megnyilvánulásai túl vannak azon, hogy az ember felháborodjon vagy megdöbbenjen, tehát inkább szórakoztatóak. Valami olyan förtelmes tudatlanságot árul el ugyanis a történelmünkről, hogy az már vicces és tényleg szórakoztató. Maga simán ellógta még az ált. iskolai történelemórákat is. Érdemben tehát nem is válaszolok önnek (nincs értelme cáfolni a bornírt blődségeit), inkább arra utalnék, hogy nyilvánvalóan nem értelmiségi, hiszen olyan mérges kirohanásokat tesz az értelmiségiekkel szemben. No, és hát a stílusa…! Nem éppen értelmiségi. És csak halkan jegyezném meg: úgy vélem, hogy “gyárilag” elmezakkant és nem menet közben csorbult ki agyilag, hiszen történelmet láthatóan nem tanult, történészi munkákat nem lapozgatott. Firkálni úgy, ahogy megtanult…
Anonim Andras
2024-04-20 at 15:58
Kedves”K”!
Te egy csodálatos elme vagy. Nem tudom,hogy hagyhattad ki a rendszerváltás időszakát. Ekkora ismeretanyaggal, erkölcsi magassággal vétek volt nem élünkre állni. A hetven egynéhány évbe belefér volna,hogy vezess bennünket és mi követtünk volna, ha meggyozol bennünket, de így a kibicnek semmi sem drága. Egy vélemény a sok közül.
Hosszú életét kívánok neked, egészségben.
egresi istván jános ernő
2024-04-15 at 18:45
Talpra magyar:
Köszönöm valamennyi válaszod!
Igen, egy nagyszerű könyvben, olvastam II. Miklós cár és II. Vilmos császár levelezését (Elisabeth Heresch: II. Miklós. Gyávaság, hazugság, árulás. Az utolsó orosz cár élete és halála, Budapest, 1995). A pánszlávizmus a trianoni szabadkőműves / liberális döntéshozóknak muníciót szolgáltatott, azonban II. Miklós cárnak és családjának a lemészárlását szörnyűségesnek tartom, a Lenin vezérelte szovjet kommunisták letörölhetetlen bűnének, szégyenének!
Lejjebb “K” kommentelő társunknak már írtam, hogy a Monarchia nem felbomlott, hanem szétrombolták (!) – és a cél, elsősorban, a történelmi Magyar Királyságunknak a megszüntetése volt! Az alábbi idézetben foglalt szörnyűségek ugyanis önmagukért beszélnek:
“Tisztelt uraim! Hálásan köszönöm a szlovák képviselőknek, hogy interpelláltak a magyar kérdéssel és a békekonferenciának a magyar kérdésekkel összefüggésben végzett munkájával kapcsolatosan. Úgy vélem ugyanis, hogy a magyar kérdéskör – amint ez a békekonferencián kitűnik – még korántsem eléggé világos, továbbá hogy e nemzetközi szervezet nem ismeri kellőképpen, és nem érti jól a magyarok valódi helyzetét.
Megragadom az alkalmat, hogy minderről ejtsek néhány szót. A Szent István egykori koronájához tartozó területek uralkodó osztályai által képviselt magyar népet minden szövetséges egyöntetűen a világháború legfőbb segítőjének, ha ugyan nem az első számú felelősének tartja. A magyarok már a háború előtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendőzzék a korábbi magyar kormány és főleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint Magyarországon a háború előtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő.”
Edvard Benešnek a prágai nemzetgyűlésben 1920. február 23-án elmondott beszédének a részlete ez, amely beszédet elküldtek a párizsi konferencia résztvevőinek.
Tudjuk, Beneš 1916-ban, Párizsban, „Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot” címmel, kiadatta az előadásainak a gyűjteményét…
Még annyit: 1914. nyarán, a szarajevói merénylet után, de a Szerbiának küldött hadüzenet előtt, Raymond Poincaré francia köztársasági elnök és Szergej Szazonov orosz külügyminiszter megbeszélésein a következők hangzottak el: „Nem az a fontos, hogy elkerüljük a háborút, hanem az, hogy úgy tűnjék, mintha mindent elkövettünk volna, hogy elkerüljük.”…
(Az előzőekből azonban nem következik az, hogy a központi hatalmak győzelme esetén, a pángermán / nagynémet “Mitteleuropa” elképzelés megvalósulása, “nyerő” lett volna számunkra…)
Talpra magyar!
2024-04-15 at 14:22
egresi istván jános ernő2024-04-14 at 21:42 Tudod? Pánszlávizmus is az ahogy a zsidózó fasiszta Jobbik párt átvedlett a balliberális zöld Gyurcsányék csicskájukká. Ahogy a kanadai állampolgárságú Márki-Zay mondta a szervezetéről hogy mindekit még a kommunistaákat és a fasisztákat is várja hogy közösen indulhassanak a 2022 évi országgyűlési választásokon és lőőőőőn együtt is indultak. Zelenszkijék és a horogkeresztes fasiszta AZOV.
Talpra magyar!
2024-04-15 at 14:13
egresi istván jános ernő2024-04-14 at 21:42 Pánszlávizmus mint a többi a háttérhatalom kezében lévő eszköz. Eleve érdekes hogy kik is azok akik a monarchia bankárai volta osztrák központtal. Osztrák trónörökös meggyilkoltatása is eleve arra ment ki hogy az osztrák-magyar monarchiát kivégezzék és ennek egyik fő feladata volt amit teljesített is Magyarország szétdarabolása például nyersanyagok szempontjából is a teljes megsemmisítése volt – ezt angliából és főleg az USA-ból irányították akkorra de éppen úgy például a Warburgok is közöttük voltak – Rockefellerék találkozójuk és azon megbeszéléseik … ja persze az osztrák trónörökőst szerintem meggyilkoltatták nem csak az USA nem egy elnökét na az olasz miniszterelnötök meg német és egyéb pénzügy banki vezetőket ezért sem meglepő hogy az ilyen milliárdosok mint Sorosék pénzzel sok gazembert megtudnak vásárolni ….. – egresi istván jános ernő elnézésedet kérem hogy idáig elkalandoztam a válaszom által.
Talpra magyar!
2024-04-15 at 13:55
egresi istván jános ernő2024-04-14 at 21:42 Hát igen az orosz cár levelezéseit kell elolvasni a német cimborájával amikben teljesen egyetértettek abban hogy ők csak eszközök a háttérhatalom kezében. Orosz cár is csak eszköz volt és nem ő irányította az eseményeket ezért érdemes volna hogy emlékezz arra hogy családjával együtt ahogy végezte.
Orientál
2024-04-15 at 13:55
egresi istván jános ernő2024-04-14 at 21:42 Hát igen az orosz cár levelezéseit kell elolvasni a német cimborájával amikben teljesen egyetértettek abban hogy ők csak eszközök a háttérhatalom kezében. Orosz cár is csak eszköz volt és nem ő irányította az eseményeket ezért érdemes volna hogy emlékezz arra hogy családjával együtt ahogy végezte.
K
2024-04-15 at 13:10
Zolee
2024-04-15 at 12:38
–A korábbiakban az általad EMLÍTETT nevek nem fordultak elő, ez is bizonyítja hogy nem olvastad el a korábbi hozzászólásaimat, és hasadra ütöttél és úgy spekulálsz.
–Mindez nem azt jelenti hogy nincs meg ezekről is a véleményem….:
–Sajnos Szapolyai János (I.János magyar király) hazaárulása miatt történt a mohácsi vész, és ebből vezethető le a további évszázadok megbicsaklott sorsfordulói. Szapolyaiból a török Szultán csinált királyt, és ez rányomta bélyegét a következő 150 évre, vagy még tovább is.
–Tehát az természetes hogy egy alárendelt gyarmaton csak hazaárulók vannak.
–Természetesen a magyar értelmiségnek erről is más a véleménye.
–Mint ahogy korábban is mondtam, sajnos az elmúlt 500 évben nincs semmi tisztelni való a magyar történelemben.
Zolee
2024-04-15 at 12:38
Kedves K: érdekes gondolatok ezek, tehát azt állítod,hogy az utóbbi 500 évben a magyarság híres történelmi személyiségei mind hazaárulók voltak. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor,Bocskai István maradhat,vagy ők is mehetnek a levesbe (Hunyadi Jánost félve kérdezem meg :). Végülis igazad van, ha nincsenek ezek a gaz hazaárulók valószínűleg most németül (esetleg törökül) kommunikálnánk egymással…
K
2024-04-15 at 12:33
K
2024-04-15 at 12:18
Kiegészítés…:
Március 15 és okt.23.-a esetében a méltó és tiszteletteljes gyásznak van helye, de nem a cinikus ünneplésnek.
K
2024-04-15 at 12:18
egresi istván jános ernő
2024-04-15 at 10:23
–Úgy gondolom, hogy az elmúlt 500 év sikertelensége és veszteségei semmi tiszteletet és elismerést sem érdemelnek.
*****
–Említetted Horthy Miklóst…: hát az is egy hazaáruló, ő íratta alá a trianoni diktátumot, cserébe az antant hatalmak “kormányzót” csináltak belőle….
–Sajnálatos hogy a Magyarországon vesztes forradalmakat ünnepelnek mint márc.15, vagy vesztes zavargásokat ünnepelnek mint 1956.
Ez a magyar értelmiségi szegénységi bizonyítványa. Ausztria még a győztes sikeres eseményekből sem csinál ünnepet, csak legfeljebb az “az örökös semlegesség törvénybe iktatásának napját” ami már nevetséges, mert a semlegesség definíciója szerint már nem semlegesek az EU tagságuk miatt.
A magyar értelmiségnek nincs agya hogy mindezt felfogja.
K
2024-04-15 at 12:03
Anonim Andras
2024-04-15 at 09:54
Én sem irigyellek téged.
Nem könnyű úgy élni mint ahogyan te élsz, hogy vesztes (luzer) liberálisokról veszel példát, és még “élni is érdemes ezekért” szerinted.
Nem írok többet, nehogy megsértselek, de tudnék mit írni.
Tudod,…: éles a nyelvem.
egresi istván jános ernő
2024-04-15 at 10:23
K, 2024-04-15 at 08:44:
Azt írod, hogy “… normális társadalomban…”:
Akkor, szerinted, az 1848. március 15-i 12 pont, és az 1848. április törvények elfogadása előtti világ volt a “normális társadalom”?
Metternich herceg dörzsölte örömében a tenyerét, amikor ilyet hallott!
Csak jelzem, hogy Horthy Miklós kormányzósága alatt (1927) lett március 15-e nemzeti ünnepünk, és nagyon jellemző a kommunista-érára, hogy munkanapot csinált belőle!
Ha nincs a reformkori szabadelvű – ha úgy tetszik, liberális – nemzedék, és nincs március 15-e, hány jog-nélküli jobbágy lenne továbbra is köztünk?
Félreértés ne essék: A liberalizmus minden korábbi, és főleg a mai, szélsőséges megnyilvánulásait mélységesen elítélem, de ne vegyük már egy kalap alá a “haza és haladás” korszakának szabadelvűit – például – a mai “woke-mozgalommal”!
A Római Katolikus Egyházat illetően sem Borgia Sándor pápa, vagy a 900-as évek “sötét korszakának” a pápái jutnak az eszembe!
Az e cikkhez írt, első hozzászólásomban, már utaltam Trianon – egyik – fő-okára, a pánszlávizmusra. Ezen irányzat fő támogatója, az Orosz Birodalom, aztán a jugoszlávnak álcázott nagy-szerb gondolat hívei, például a Karađorđević-dinasztia egyes tagjai, mitől lettek volna liberálisok?
Ezzel nem negligálom a szabadkőművességnek a Trianonban játszott nagy szerepét, csak arra utaltam, hogy nem csak a nyugati liberálisoknak “köszönhető” Trianon, hanem arra, hogy – a nem liberális pánszlávok (is) – muníciót szolgáltattak a liberális döntéshozóknak.
2022 őszén meghallgattam Semjén Zsolt Miniszterelnök-helyettes Úr egyik előadását: Történelmünk, mohácsi vész melletti, legnagyobb tragédiájának az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását tartotta.
Én ehhez, a szociáldemokrata Fejtő Ferenc gondolatait teszem hozzá: „A Monarchia nem felbomlott, hanem szétrombolták. A történelem során más államok is szenvedtek vereséget, viselték azok következményeit: megaláztatást, területük megcsonkítását, jóvátétel fizetését. De az, hogy egy birodalmat, amely magába foglalta és kormányozta Európa középső részét, letöröljenek a térképről – új, katasztrofális következményekkel járó fejlemény volt.”
Forrás: Fejtő Ferenc: Rekviem egy hajdanvolt birodalomért (Ausztria-Magyarország szétrombolása). Budapest, 1997., a könyv “fülszövegét” idéztem.
Még annyit: Szerintem a konzervatív ember meghallgatja a más felfogásúak véleményét, és utána elgondolkozva dönt arról, mi az amit el tud fogadni, és mi az, amit visszautasít.
Anonim Andras
2024-04-15 at 09:54
Kedves “K” nincs miért bocsánatot kérned, nem érzem magam megbánta. Nem irigyellek, ilyen gondolatokkal leélni hetven egy-nehany évet nem lehetett könnyű dolog. Neked semmit nem mondanak a Kossuth-notak? Akik követték mind értelmiségiek lettek volna? Cegléd Debrecen stb. nagy szonoklatai,amelynek hatására felállt a nemzetőrség, a Magyar honvédség. Ezek mindnyalyan tévedtek volna? Nagy hiányosság, ha valaki nem érez különbséget Rákóczi “Pro Patria et Libertate”, vagy Kossuth, Tissza liberalizmusa és a mai Neo-liberalizmus között. Az előbbi az amiért érdemes élni és meghalni, az utóbbi az amit érdemes elkerülni.
Hogy mi a normális és mi az abnormális,nem egyszerű kérdés,egy vicc talán megoldás lehet.
Egy páciens bekerül az elmegyógyintézetbe, a pszichiáter beszélget vele, akinek felveti, hogy lehet az, hogy itt mindenki normális?
K
2024-04-15 at 08:44
egresi istván jános ernő
2024-04-15 at 07:42
Azt írod…:
“Kossuth és Deák “kérdése”, illetve ki és mit tehetett volna “akkor””….:
–Kossuth Lajos szlovák származású és LIBERÁLIS kártyalúzer és a Reviczky ikrek meglopója, eleve mindenre alkalmatlan volt, és korábbi kártyavesztes tolvaj múltjához híven a szabadságharcot is elvesztette. Egyetlen hangfelvétel is bizonyítja hogy egy kiabáló hőzöngő össze-vissza mindent ígérgető, LIBERÁLIS Kossuth Lajos csak a buta magyar értelmiségi közegben tudott érvényesülni.
Mit lehetett volna akkor csinálni????..egy normális társadalomban egy ilyen hitvány ember nem kerülhetett volna vezető pozícióba.
…..
Deák…: röviden ugyanaz a helyzet mint Kossuth Lajos esetében, egy ilyen császári talpnyaló egy normális társadalomban nem kerülhetett volna vezető pozícióba.
********
–Meg kell viszont említeni, hogy egy jobboldali konzervatív ember semmiféleképpen SEM méltat egy károkat okozó vesztes LIBERÁLIST, mint az a két jómadár Kossuth és Deák.
–A 19. századi LIBERALIZMUS (Kossuth-Deák) meghozta gyümölcsét Magyarországon a 20. században, a trianoni békediktátumot, amit ma is élveznek a liberálisok.
–Mit lehetett volna tenni????—-hát nem kellett volna a LIBERALIZMUST olyan komolyan venni, és normálisan kellett volna gondolkozni.
Anonim Andras
2024-04-15 at 08:43
Hála az Istennek amióta István a király Szuz Maria oltalmába ajánlotta Magyarországot, aki ezt tapasztalhatóan olyan komolyan vette, hogy azóta is hazánk sorsa sokkal tobbon múlik, mint ahogy azt kitalálni merészelnénk. Mondja ezt egy reformátusként keresztény hazajahoz, hitehez mindhalalig hű magyar állampolgár.