Vezércikk
Százezrek halála a végső jólétért – ilyet már ígértek, akkor sem jött be
Raskó György a megfelelő helyre került Magyar Péter mellett, hiszen a Tisza Párt és a zsebmessiás tanácsadója újra megvillant és nem is akármit dörgölt a birkák orra alá. A nagy szakértő és tanácsadó annyira felhúzta magát azon, hogy nem azok nyertek Ausztriában, akiknek drukkolt, hogy végső elkeseredésében egy hatalmas tisztítóháborúért rimánkodott, amely százezrek halálával végződik majd ugyan utána, de már aztán tényleg jó lesz. A kommunisták több mint száz éve etetik az embereket a végső nagy jólét ábrándjával, de ott is csak százmillió halott jött össze. De nem baj, most talán tényleg sikerül, csak építsük együtt a Szeretetországot. A többi meg dögöljön meg. Szó szerint, ahogy látjuk.
A woke nem visszaszorul, hanem meglapul
Buknak a progresszív kormányok, a filmgyártók kivágják a transzgender szálakat a gyerekmesékből és talán kevesebb olyan nagy költségvetésű biztosan bukó filmet csinálnak, amely csak és kizárólag woke propagandát tartalmaz. Sorolnám még a konzervatív szemmel pozitív tényeket, de ez még csak a látszat, és nem nagyon van mögötte valóság.
Elon Muskot az év emberének!
Elon Musk még csak egy szép reményű gyakornok volt a Szilikon-völgyben, amikor Soros Györgyöt már 1994-ben azzal méltatta Morton Abramowitz, a Carnige Alapítvány a Békéért elnöke, hogy az egyetlen ember az Egyesült Államokban, akinek saját külpolitikája van. Ugyanezzel ünnepelte őt a Financial Times, amikor 2018-ban az év emberévé választották, finoman elhallgatva, hogy Soros és a Nemzetközi Valutaalap éles különversenyt vív azon, melyikük tudja több ország belső társadalmi rendjét felforgatni. A saját, személyes külpolitika és a különböző országok életébe beavatkozás tehát a globalista, liberális univerzumban egy elismerést érdemlő, szép dolog – amennyiben Soros csinálja. Ugyanez a liberális oldal viszont hetek óta hihetetlen derpegést művel azon, hogy Elon Musknak saját külpolitikája van, és beavatkozik egyes országok életébe.
Hasta Le Vista Senor Castro, el presidente!
Nem, nem a 8 évvel ezelőtt elhunyt kubai diktátorról fogok az alábbiakban megemlékezni. Hanem a fiáról.... hahahaha. De kezdjük messzebbről, mert több nagyszerű dolog is történt január 6-án, hétfőn. Összeült Washingtonban az Elektori Kollégium, melynek feladata hivatalosan is megválasztani az Egyesült Államok elnökét, azaz formalizálni azt a döntést, amit a választók november 5-én már meghoztak. Meglepetés természetesen – hála Istennek – nem történt, bármennyire is deliráltak erről nem csak elvakult liberális, demokrata-párti szavazók, de különböző hibbant színészek, tévés személyiségek, politikai elemzők is. Ahogy 2016-ban, úgy most is azt fejtegették néhányan, hogy az elektoroknak „át kellene állniuk”, azaz ne szavazzák meg azt a jelöltet (Trumpot), akinek a megválasztására a választók felhatalmazták, sőt, a legtöbb állam választási szabályzata szerint kötelezték őket.
Miért kell mindig úgy beállítani a nőket, mintha mindig csak szenvedtek volna?
Már szivárognak a hírek az új Witcher játékról, a sorozat 4. részéről. Talán most először nem biztos, hogy minden videójáték-rajongó türelmetlenül várja a megjelenést, mert most, Schrödinger macskájához hasonlóan, megvan a lehetősége annak, hogy nem barmolják szét a feminista, woke propagandával a lengyel fejlesztők (CD Projekt Red). A pletykák szerint a híres fantasy sorozat főszereplője ezúttal egy nő lesz, amivel nem lenne baj, de azt is rebesgetik, hogy a középkori nők szenvedései lesznek a történet középpontjában. Mivel konkrétumokat még nem lehet tudni, és a pletykák csak később bizonyosodnak be, ejtsünk pár szót arról, miért veszélyes megváltoztatni azt, ami nem véletlenül van úgy, ahogy, és hogy miért nem szenvedtek a nők a középkorban – vagyis leginkább mindenki szenvedett. Egyébként rendkívül felháborító, hogy a woke feminizmus a nőket örökké szenvedő, minden korban elnyomott és a férfiak árnyékában teljesen életképtelen közösségként mutatja be. Pedig a neokomcsi hősök nélkül is meg tudnák vívni a saját harcaikat.
A bunkó férfiak miatt bénák a nők
Vagyis minden nő mellé kell egy férfi, aki elmagyarázza nekik, hogy a bemeneteli egyenlőség nem jár együtt feltétlenül a kimeneteli egyenlőséggel.
Szemben az őrülettel
A saját útját járja minden értelmes, gerinces, bátor és saját érdekeit szem előtt tartó nemzet. Lehet kompromisszumokat kötni, lavírozni, jöhetnek néha kételyek, de aki letér a saját ösvényéről és mások helyett vágja az utat a dzsungelben, az gyorsan kidől és eltapossák a vadállatok. A jelenlegi balliberális munkafelügyelők pedig nem kegyelmeznek a válogatásnál, nincs pardon, be kell állni a sorba, és akkor is törni kell az utat, ha rossz az irány és tompa a macsete. Aki viszont fellázad és nem akar beállni a rabszolgasorba, rövid távon borzasztó nehéz helyzetbe kerül ugyan, de a túlélés érdekében még sincs más megoldás, mint az ellenállás, a kitartásnak pedig mindig megvan végül a gyümölcse. A magyar álláspont sokszor páriának számít még most is, de mégis, egyre többen állnak ki hangosan és nyíltan is mellettünk, akiknek eddig nem volt elég bátorsága, vagy nem nyílt fel a szeme.
Terror, anarchia, mi jöhet még?
A 2024-es év egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy ki nyeri meg az amerikai választásokat. Némileg furcsának tűnt, és tűnik visszatekintve, hogy egy olyan évben, amikor idehaza önkormányzati, a kontinensünkön pedig európai parlamenti választások vannak, mi mégis az amerikai elnökválasztást tartjuk a legfontosabbnak. Ennek oka pedig nyilvánvalóan nem más, mint hogy teljesen mindegy, mit csinál az európai, és a Magyarországon állomásozó baloldal, annak az eredője Amerikában keresendő. Így az új év kezdetén tehát érdemes számot vetni arról, hogy mit is várhatunk a 2025-ös évtől. Újévi fogadalmak helyett azonban inkább szorítkozzunk az elmúlt évszázadok tapasztalataira.
Tessék mondani, a békét és a rendet is lehet választani?
Nagyon úgy tűnik, hogy sajnos ezt a kettőt pont nem. A liberális demokráciát azt igen, azt bármikor, bármit is jelentsen az, de a béke és a rend csak ritka vendég és mindkettő rendszeresen elmúlik. Pedig a világ keserű tapasztalata, különösen az átkozott emlékű XX. századé, hogy az emberek végül rendet akarnak majd. Amiből nem mindig jövünk ki jól.
Mivé lett a közbeszéd?!
Európa, segíts! – kiáltotta világgá a sajtószabadság újbóli halálát Göncz Árpád 1993-ban a La Stampának adott interjújában. Ordas hazugság volt ugyan, de akár igaz is lehetett volna. Ki vitathatná el ebben a jó szándékot, amikor csakis a magyar demokráciáért való aggódás szólt az elnökből? Akkor még nem voltak olyan bajok, mint ma. Az Antall-kormány idején valósággal záporozott a fasizmustól való rettegés és a kormány lejáratása a sajtóban; a nyilvánosság másról nem is nagyon tudott értesülni, hiszen a kommunista hálózat a teljes sajtóját átmentette a rendszerváltáson. Ez a vádaskodás és hazudozás még mennyire más volt, mint amit manapság kell megélnünk…! Akkor még rendesen beszéltek egymással az emberek, tisztességesen hazudoztak a közéletben. Még megvolt a rendes hangnem. Bezzeg azóta hova jutottunk az Orbán-kormány miatt!
Szilveszter
Vidám és borús szilveszterek. Az elmúlás és az újra kezdés ideje. Gyerekként 1956 év végére emlékszem, a Móricz Zsigmond Körtéren, a Gellért-hegyen a házak ablakaiban mindenhol égtek a gyertyák, a mécsesek. Igazi passzív rezisztencia volt, az érzéseket, a tehetetlen dühöt, a némaságot az égő gyertyák sárga fénye fejezte ki. Nem volt heje-huja aznap éjjel-igaz addig sem volt-, a jövőtől való félelem telepedett rá Magyarországra, sok tízezren továbbra is útra keltek a nyugati határ felé. Ezerkilencszázötvenhét első napja ugyanolyan szürke, egybemosódott volt, mint az előző éveké, olykor szovjet, vöröscsillagos repülőgépek húztak el Budapest felett.
A változások éve – 2024 nemzetközi és hazai politikai summája
A 2024-es év magyar, európai és globális szinten egyaránt olyan tektonikus folyamatokat idézett elő, amelyeket az utókor jó eséllyel egy új korszak nyitányaként fog értelmezni a XXI. század történetében. A nehezen induló, majd egy kedvező jövő év ígéretével záruló esztendő számos eseménye mind arra világított rá, hogy a politika – a joghoz hasonlóan – nagyon is dinamikus műfaj, ahol egyvalami állandó: a változás.
"Ladyboy"-ok és moaik
Ez azért eléggé adta magát... Mármint, hogy arról írjak, amiről most írni fogok. Mert nem csak egy személyes, régi, bakancslistás vágyam teljesült. Amiért hálás vagyok az Úrnak, hogy lehetővé tette. De az utazásnak akadt egy nem várt, és vélhetően az olvasóközönséget is érdeklő tanulsága: az elmezavar nem ismert akadályt, átér hegyeken és vizeken, nincsenek korlátai... és legfőképp: a jólét az igazi táptalaja. No, nem mintha ez újdonság lenne, de azért a Húsvét-szigeten is ezzel szembesülni... De kezdjük az elején, és így fog felépülni a tanulság is.
Nem telt el gyorsan 2024, és 2025 sem lesz olyan, mint egy cukorkabolt
A teljesen felesleges újévi fogadalmak mellett, (amiket az ember úgyis csak egy hétig tart be) ilyenkor az ember talán mérlegel. Valahogy úgy – csak hogy egy szilveszteri példát hozzak–, mint egy végigpiált este után másnap: az ember azt hiszi, hogy tudja, mi történt, de nem minden teljesen tiszta, sokat költött, ami rossz, de jó, hogy volt miből, és ha épp nem másnapos, akkor örül, hogy a végén ivott egy pohár vizet, míg mások délig vergődnek, és nem tudnak kikelni az ágyból. A másnap végén viszont úgyis csak az számít, hogy fel kellett kelni, menni tovább, végül kihevertük, bementünk dolgozni, és van egy csomó emlékünk, amiből talán tanultunk, és jobb emberek lettünk. Szóval végül úgyis alkalmazkodnunk kell a következő naphoz, még akkor is, ha egy csomó minden, csak később jut eszünkbe, meg előkerülnek a furcsa telefonszámok, pedig azt hittük, hogy milyen gyorsan eltelt az egész. Valahogy így van ez az új évvel is. Számít egyáltalán, hogy jó év volt-e 2024? Kinek volt jó, és kinek nem? Mi számít jónak? De megmutatom, mire gondolok.
A Telex győzedelmes hadijelentése szerint Magyar Péter szilveszter éjszakáján végleg legyőzi Orbánt
Minden szerkesztőségben akadnak kötelező ujjgyakorlatok – ez egy ilyen szakma, aki kizárólag önmegvalósítani akar, az menjen a blogszférába. De azért mindig van mozgástér arra, hogy legalább közel önazonos, névvel is vállalható cikkek szülessenek. Legalábbis nálunk. A Telexnél viszont adott a sorvezető: Magyar Péter mindig győz, hiszen győzelemre született, már így jött le a hegyről a kedves vezető. Most éppen azzal veri tönkre a NER-t és Orbánt, hogy Sulyok helyett (!!!) ő fog beszédet mondani szilveszter éjszakáján, közvetlenül a Himnusz után.
Az utolsó békeév
A szokottnál is harcosabb, aljasabb és általánosságban véve is kellemetlenebb EP- és önkormányzati kampányévet követően 2025-re fordulva aki a politikával foglalkozik, mindenki békeévre vágyik már. Az elkövetkező esztendő azonban személyes bánatomra sem lesz az, az azt követő pedig mégannyira sem. De tényleg, emlékszünk még az utolsó békeévre? Fukuyamai tévedés lenne azt gondolni, hogy a Márki-Zay Péterek és Joe Bidenek bukásával véget érne a politikai harc.
Amikor Hont András abbahagyja a gondolkozást
Van egy Tóta W. Árpád nevű csávó, aki egykor a szélsőliberális hangadók élcsapatában focizott, de már onnan is kiírta magát balfelé. Régóta nem olvassa senki sehonnan. Sajnálatos módon ő szokott akkora marhaságokat írni, mint amekkorát most Hont András volt szíves. Szándékosan akarok drámai lenni, de sajnos nem tudok túlozni. Hontot ugyanis olvassuk, hallgatjuk, mert meglepően nagy százalékban tartalmaz valóságot (időnként vagy legalábbis törekszik rá).
Egy munkanélküli megváltó videónaplója, aki még mindig Orbán Viktor akar lenni
Hihetetlen támadások érték Magyar Pétert. Igaz, kellett ehhez az is, hogy agyhalottnak, büdösnek és mindenféle szemétnek nevezze az ellenfeleit és azokat is, akik rajonganak érte, de ezt tegyük zárójelbe. Bántották őt. Ilyet pedig nem lehet. Kritika nem létezhet, a zsebmessiás ugyanis elmondta, hogy kőkeményen büntetni fog ezért a jövőben. Igaz, most kicsit magyarázkodósra sikerült az úgynevezett karácsonyi videónaplója, de higgyétek el, nem fog tétovázni, ha oda kell lépni az ellenségeknek, akikből bizony sok van. Meg is ígérte. És mégis, mintha visszaintegetne a régi, elárult társaságnak, akiket álnok és aljas módon szúrt hátba önmaga imádata miatt.
Hogyan NE beszéljünk politikáról a szeretteinkkel az ünnepek alatt?
Már pár év eltelt azóta, hogy Fekete-Győr András azt javasolta ünnepi programnak, hogy állítsuk át a csatornákat a fideszes nagymamánk tévéjén, de az ellenzéki buborékban azóta is újra és újra felbukkan, hogy a karácsonyt találják a legjobb alkalomnak arra, hogy "megtérítsék" kormánypárti rokonaikat. Nos, alább néhány tippet adunk arra, hogy kerüljük el, hogy politikáról kelljen beszélnünk a családi összejöveteleken.
Jézus
A tolvajnak az lenne jó, ha nem lenne világosság, a világnak – hogy ne legyen Jézus. – írja Dimitrij Mereskovszkij nagy orosz író, gondolkodó több mint száz éve, Az ismeretlen Jézus című művében.
A PS angyala
Aki dolgozott már újságírókkal, az tudja, hogy olyan feladat minket adminisztratív munkára bírni, mint macskákat sorba állítani. Nem, annál nehezebb és többet nyávogunk, de jobb példa momentán nem jut az eszünkbe. Nekünk viszont megvan a saját macskapásztorunk, aki nem más, mint Gabi, a PestiSrácok dadusa.
Hová tűnt a Karácsony?
Néhány nappal ezelőtt felelős szerkesztőnk, Bálint Botond előzetesen érdeklődött, hogy mivel 24-én pont én vagyok a soros (kis s-sel), milyen témájú vezércikkel készülök, karácsonyival vagy politikaival. Rávágtam, hogy valószínűleg valamiféle hibriddel.
Kormányváltást most! Csak nem nálunk, hanem a németeknél
Nem okozott nagy felfordulást nálunk az a tény, hogy a különböző birodalmi központokban, elvileg a velünk szövetségben lévő birodalmak központjaiban mindenféle igényeket fogalmaznak meg a magyar kormány lecserélésével kapcsolatban. Mondjuk megszoktuk már, az is igaz. De itt az új világ, most másnak kell megszoknia.Ajánljuk még