Pesti Srácok

Vezércikk

Venezuela bebizonyította, hogy a liberális demokraták megsemmisítik magukat

SSSzalai Szilárd Vezércikk január 7.
Váratlan fordulatok: a globalista baloldal szomorkodik, amiért egy kommunista diktátort lekapcsoltak Trumpék. Papíron azért, mert a jogállam és a nemzetközi jog és az eljáró hatóságok, valójában pedig azért, mert egy kommunista, és mert Trump kapcsoltatta le. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy Venezuelában kiderült, a liberális demokrácia helyett valami más veszi át a politikai primátust az euroatlanti világban. Fukuyama felkötheti az olvasószemüveget.

Miért akar az országot vezetni, aki az elemi összefüggéseket sem érti meg? (A kérdés Magyar Péterre és az ellenzékre vonatkozik)

BBBálint Botond Vezércikk január 4.
Azzal a kellemetlen helyzettel kell szembenéznünk, hogy az ellenzék, Magyar Péterrel az élen, tényleg nem ért semmit. Tényleg egyetlen kontextus sincs meg nekik. Már akkor sem értettek szinte semmit, amikor nyolc évig kormányon voltak. 16 év ellenzéki lét pedig végleg elkoptatta a kapcsolatukat a valósághoz.

2026 lehet jó és rossz év is, és ez rajtunk is áll (meg egy csomó hülyén)

BBBálint Botond Vezércikk január 1.
Január elsején reggel kikerülő cikk célcsoportját igen nehéz meghatározni (ezt hívják egyébként külföldiül targetálásnak). Rövid alvásidejű antialkoholisták, kutyasétáltatók, fejfájósok, tiszások, akik nem bírtak fennmaradni, de beállították az órát, hogy már reggeli előtt meghallgathassák Magyar Péter beszédét. Meg persze azok a Tiszások, akik azért állították be, hogy újra meghallgathassák. Ez utóbbiak talán már sejtik, hogy 2026 nem lesz nekik egy sikertörténet és azért kelnek korán, hogy egy órával vagy kettővel tovább élvezhessék a reményt.

A tudományos libsizmus éve után bukás-pozíció

SSSzalai Szilárd Vezércikk 2025 december 31.
Az idén valóban tudományos előretörést ért el a magyar közélet. A sajtó szerint elszigetelődött magyar kormányzat diplomáciai hotspotot csinált Budapestből, amely Pekingtől Washingtonig köti össze a világ vezetőit. A túloldalon pedig az ellenzék felvette a kvantum szuperpozíciót: mint Scrödinger macskája, egyszerre él és hal, csak itt az adó csökken és emelkedik, Ukrajna csatlakozik és nem csatlakozik, a hangfelvétel van is, meg nincs is – attól függően, mikor nyitjuk ki a dobozt, vagy épp Magyar Péter egyik Facebook-posztját.

Az övcsatos Peti, mint a nők gyámolítója

SGSzabó Gergő Vezércikk 2025 december 28.
Nehéz dolog lehet skizoid személyiséggel élni, ennek kezeléséhez általában segítség kell. De azért megdöbbentő, hogy az a Magyar Péter beszél már megint emberségről, szeretetről és gyűlölet elleni fellépésről, aki útszéli stílusban uszítja a hordáját éppen aktuális ellenfelei ellen, személyes bosszút liheg és úgy bánik az emberekkel, mint a ronggyal. A családja és a környezete tudna erről sokat mesélni.

A buta nő kalandja a pszichopatával

BBBálint Botond Vezércikk 2025 december 27.
Állítólag sok nő rajongott Szálasiért. Mondjuk Hitlert is csípte a nők egyik, nem kicsiny része. Nők szoktak arról beszámolni, hogy az őrület bizonyos formái szexuálisan nagyon vonzóak tudnak lenni. Mondjuk ezek pont azok a nők, akik az első zakkant pasijuk után tudatosan kerülik az elmebetegeket. A baj az, hogy a nők egy másik része az első nárcisztikus pszichopata után nem tanulja meg elkerülni őket, hanem rácsüng az érzésre, és nem tudják annyira érzelmileg és fizikailag bántalmazni őket, hogy ne dőljenek be a következő őrültnek is. Sőt vannak olyanok is, akik egyenesen szeretik a bántalmazással együtt járó érzelmi intenzitást, hullámvasutat és ezért hajlandók szenvedni is.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.