Vezércikk
A rombolás megszállottjai
1919-ről, a véres kommünről, a százhat év előtti történtekről nem elég beszélni újra és újra, nem elég elemezni következményeit és a máig tartó hatását, tanulságait. Ezt azért mondom, mert a bolsevizmus, a kommunizmus eszmeisége, romboló tevékenysége más öltözékben, más formában, de felbukkan napjaink életében, a hétköznapokban. Vegyük csak egy új, agresszív, mérhetetlenül erőszakos, öntelt Szamuely megjelenését, bizonyos M.P.-t, aki ha hatalomba kerülne fegyvert is bevetne a neki ellenszegülők ellen.
Repül a békegalamb, ki tudja, hol áll meg
Jelentősen javít a jövőbelátási képességeinken, ha a világpolitikai alakítói közül a három legnagyobb játékos mindegyike racionálisan viselkedik. Tétre, befutóra kijelenthetjük tehát, mindennemű kockázat nélkül, hogy Ukrajnában lesz béke, Európán kívül pedig mindenki jól jár vele. Meg Ukrajnán kívül, de annak nincs jelentősége.
Első világ, harmadik helyek
Miközben a már túl drága autóban ülve a számunkra megfizethetetlenné váló Balatonra tartva azon keseregtünk, hogy mind éhen fogunk halni, észre sem vettük, hogy bepanaszkodtuk magunkat a Sauvy-féle trichotómia szerinti második világból az elsőbe. Természetesen gazdasági és kulturális értelemben, nem földrajzilag. Ez önmagában eredmény, hiszen jelen korunkban e hármas felosztás már nem politikai, hanem gazdasági státuszhatározó, amely keretrendszerben természetes a néptömegek vágyódása az első világ felé. Magyarországon ezt az eredményt sikerült helyből, népvándorlás nélkül elérni, kulturális és gazdasági értelemben integrálódtunk az első világba. Azonban ez azt is jelenti, hogy szépen fokozatosan veszítjük el a harmadik helyeinket.
A törpék hosszúra nyúlt árnyéka
Miért van az, hogy a hangos, agresszív és ostoba kisebbség a történelem során mindig önbizalommal telve próbált rátelepedni a józan többségre? Hogy lehet, hogy a józanság sosem harsány és erőszakos? Ha ezeket a kérdéseket meg tudnánk válaszolni, valóban jobb hely lenne a világ, addig azonban meg kell harcolnunk minden talpalatnyi normalitásért. A bolsevikok és szellemi örököseik sosem voltak többségben az utóbbi bő száz évben, mégis, mennyiszer borították vérbe a világot a többségre hivatkozva. Pedig mindig törpék voltak, ám sosem zavarta őket önnön jelentéktelenségük, mindenkire ki akarták terjeszteni hagymázas őrületüket és zsarnoki természetük azóta sem változott semmit. Csak az utóbbi időben már MSZP-nek, SZDSZ-nek, DK-nak, Momentumnak és legújabban Tisza Pártnak, meg ki tudja még minek hívatják magukat. A tervük azonban ugyanaz, mint a régi elődöknek: ígérgetés, pusztítás, nyomor, anarchia.
Hogyan kell szükségóvóhelyet építeni?
Vajon mit érezne a kedves Ukrajnalelkes balpesti értelmiségi választópolgár, ha ilyesmiről, illetve a lakhelyéhez legközelebb eső légópince elérhetőségéről (kulcs Gecső János házmesternél, elérhető utoljára 1986-ban.) informálná a kormány egy szép napon? Bizonyára kitörné a frász. Ez a rohadt Orbán háborúba sodorja az országot! Pedig haladó barátaim, a példakép nyugatotokon a fiatalok nemsokára a Pride-ról egyből masírozhatnak a laktanyába, utána meg Ukrajnába. A fiatal Antifák mehetnének először.
Van-e közünk a saját nemzetiségi jogainkhoz?
Végre van rendes gyámságunk, hogy tapasztalatlan, fiatal európai nemzetként eligazodjunk a világ dolgaiban. Az európai külügyminiszterek, élükön a némettel és az osztrákkal, eldöntik, hogy a kisebbségbe szorított magyarok amúgy hogy vannak, pláne az ősi és dicső Ukrajnában, amely előtt minden józan européer térdre borulva hódol most.
Frusztráltak, sértettek, irigyek... polgárháborút akarnak?
Igen, igen, igen... és igen. Hogy kik? Hát, a tiszások. De menjünk bele a részletekbe... Március 15-én Péterünk ismét kivitte a híveit az utcára. Nincs ezzel semmi baj, ez része a politikának, és egy szabad, demokratikus országban alapvető jog. Hogy március 15-ről miért (többek között) Ukrajna jutott eszébe, azon már lehetne lamentálni, de engedjük el. Illetve fogadjuk el, hogy nem csak az Oscar-díjátadókra, de a nemzeti ünnepekre ácsolt színpadok is a teátrális kinyilatkoztatások, (aktuál)politikai üzenetek díszletéül szolgálnak. Ezzel alapvetően nincs bajom, megszoktuk. Minden oldalon.
A hazafiasság a gazemberek utolsó menedéke
Legalábbis a hazafiasság látszata biztosan. A cím egyébként Samuel Johnson mondása, aki sok mindent gondolhatott, amikor ezt a mondatot megfogalmazta, és még akár egy olyan helyzetre is érthette, ami éppen Magyarországon történik: amikor a szóban forgó „gazemberek” már nem vörös zászlót lóbálnak, és nem is szivárványos palástban és a bőrtangában vergődve törnek ránk – az már túl átlátszó lenne. Az a vonal már lebukott. Nem. Ezúttal új módszer, új emberkísérlet van: nemzeti zászlót lóbálnak, amekkorát még talán nem is láttunk, a himnuszt hangosabban éneklik, a forradalmi költészetben pedig annyira lánglelkűek, hogy Prométheusz tüze ehhez képest egy olcsó öngyújtó lángja. Az egészből valójában semmi nem igaz. Csak a gazemberség. A gazemberekre pedig igaz, hogy aki megbízik bennük, az előbb-utóbb úgy jár, mint amikor valaki eljegyez egy dominát, de kiderül, hogy allergiás a latexre.
Végtelen pénzt és sok-sok vért ígért I. Országegyesítő Csodaszarvas Péter
Önleleplezőre sikeredtek Magyar Péter márciusi ígéretei. Ez van, nem az eszéért szeretjük ezt a fiút, pláne, hogy nem is szeretjük. Magyar fenyegetéseket intézett a jelenleg regnáló kormányzat és úgy általában mindenki felé, aki nem vele van: vagyonosodási vizsgálat volt még a legpuhább, a bebörtönzésen és a vagyonelkobzáson volt a lényeg. Lengyel minta, Brüsszelben írt sorvezető.
1848, az örök!
Vannak a nemzetek életében olyan fordulatok, amelyek soha nem feledhetők el és amelyeknek tanulságai örökké élnek. A magyar nemzet történetében ilyen 1848. március 15-e. A csaknem két évszázad alatt próbálták elhallgatni, átértékelni, átírni, az emlékezést betiltani, próbálta az emlékezőket a kommunista rendőrség a Petőfi szobornál, a Batthyány örökmécsesnél gumibotokkal szétverni, de a lelkekben, szívekben élő negyvennyolcat kiszaggatni egyetlen diktatórikus hatalomnak sem sikerült. Mert az 1848-49-es forradalom és szabadságharc itt él bennünk nemzedékek óta.
A Birodalom visszavár
Magyarország saját nagyhatalmiságának megszűnése után folyamatosan, immáron fél évezrede nálánál jóval nagyobb birodalmak ütközőzónájában terült el. A fenyegetettség folyamatos érzése, az egymással vetélkedő birodalmak közötti ügyes lavírozás jellemformáló volt a magyar nép számára, amely időről időre kinyilvánította, hogy bár delíriumban úszó birodalmak tartanak igényt lelkünkre és földünkre, a folyton veszélyben edződő magyar mégiscsak a szabadságot szereti igazából. Ezek a birodalmak a "bal sors" a Himnusz ötödik sorából, amelyek régen tépik hazánkat, és akik a mai napig is lakmározni kívánnak Magyarországból.
Hogyan élj túl egy rázós hetet a Tisza Párttal?
Ez nem Magyar Péter hete volt. Csak úgy sorjáztak a balhék és balfogások, kapkodás és pánik jellemezte a közben egyre erősebben fenyegetőző szektavezért. Itt volt Ruszin-Szendi Romulusz ügye és itt már nem is az egymilliárd forintos szolgálati villáról beszélünk, hanem a TB-kártyára rendelt zsírleszívásról, aztán robbant a Tisza Párt "himnusza", ami valójában egy svéd rockegyüttestől lopott induló lemásolása és gyenge átrajzolása, semmi más. De nem állt meg a mélyrepülés, érkezett a zsebmessiás aláírós botránya is, ahol egy Ukrajnát támogató uniós állásfoglalás beterjesztőjeként és aláírójaként láthattuk, amelyet hosszas sikoltozás követett, Magyar szerint ugyanis a fideszesek aláhamisították a nevét. Ne is folytassuk, pedig lenne itt még Bódis Kriszta és miegymás, de álljunk meg inkább és nézzük meg tégláról téglára, hogy mire képes az a párt, ahol a meg nem értett takaréklángelmék gyűltek össze a délutáni svédtornára.
Mi mindent Bokros Lajosnak köszönhetünk!
Az, hogy ezt Bokros Lajos is így gondolja, a pénzügyminisztersége utáni 29 évben (1996-ban bukott meg) összehozott politikai karrierje egyértelműen igazolja, hiszen annak állandó eleme, hogy nagyon jó véleménnyel van önmagáról. A Bokros-csomag és a névadója egy újabb olyan kísértet a múltból, akinek nevét és történetét mindenkinek el kell mesélni, aki negyven évnél fiatalabb.
Alapmindent mindenkinek, 2. rész – Mi minden jár a modern, gyermektelen, középkorú férfinak?
Nem lehet minden együgyű ellenzéki propaganda mellé véleménycikket állítani, mégis olykor érdemes. A nagy magabiztossággal előadott, béna hazudozás is tud szórakoztató lenni egy ideig, de a legjobb pillanatok akkor jönnek el, amikor átfordul szánalmas önsajnáltatásba. Amikor beindul a „nekem ez jár” követelőzés, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy teljesítmény nélküli politikai csoport akarja ismét megkötni a szövetségét a hasonszőrű emberekkel – ennek eszköze pedig mindenkor az igazságtalanság érzetének felszítása.
Kína atomot dob Európára?
Na jó, megint egy clickbait cím. Természetesen nem szó szerint értendő: Kína nem készül nukleáris csapást mérni, és radioaktív pusztasággá tenni Európát. Reméljük. Az azonban már évek óta nyilvánvaló, hogy Európa egyre inkább elveszítette dinamizmusát, versenyképességét, és vezető szerepét a kutatás-fejlesztésben, az innovációban. Az USA és Kína mindenben jóval előrébb jár. A világ legnagyobb cégei között már nincsenek európaiak, a beadott világszabadalmak számában is a harmadik helyre szorult Európa egésze. Ha országonként nézzük, még sokkal rosszabb a helyzet.
Az eldobott kereszténység
Emlékszem, hogy 2010 körül Hankiss Ágnes fideszes európai parlamenti képviselő meghívására, a Magyar Hírlap munkatársai szépen képviselték magukat Brüsszelben, az Európai Unióban. A riportok után, az óváros főterén, a Grand-Palace egyik kávézójában Huth Gergellyel és Szentesi Zöldi Lacival csodáltuk a XVII. században épült városházát és az azt körülvevő céhek épületeit. Ami az ünnepi, békés hangulatot fokozta, hogy a karácsonyhoz közeledvén már felállították a belgák óriási karácsonyfáját megvilágított égőkkel, csillogó díszekkel, csillagokkal, keresztekkel együtt. Jó volt ott lenni, úgy éreztük, hogy az európai keresztény civilizáció központjában vagyunk.
Idén sem a háború ellen tüntettek a feministák a kommunista nőnap alkalmából
Anyukám annak idején azt tanította a nőnapról, hogy kommunista ünnep, nem kell virág, és különben inkább legyen az, hogy néha önszántamból elmosogatok magam után, meg legalább hetente egyszer kitakarítok a szobámban, és anélkül is leviszem a szemetet, ha tele van, hogy kérnie kellene. Ebből is látszik, hogy anyukám teljes életet élt, és mindig is normális volt, vagyis nem gondolkozott hülyeségeken. Nem úgy, mint azok a nők, akik szombaton dühöngeni mentek ki az utcára Európa-szerte, egyenlő jogokat követeltek, miközben senki nem nyomja el őket, félmeztelenül rettegtek a közelgő fasizmustól, és a patriarchátus lebontását követelték, miközben Ukrajnában (amit elvileg nagyon támogatnak) éppen a felvonulásuk közben is férfiak ezrei haltak meg. Lehet, hogy az egyenlőség kapcsán arra gondoltak, hogy szívesen mennének ők maguk is a lövészárkokba, de igazából bármit is akartak elérni, megint nem tudta senki komolyan venni őket. Pedig egyébként követelhetnének hasznos dolgokat is.
The MAN: a független platformok rendszerének gamma verziója
Méltatlanul kevés szó esik a független platformok rendszeréről a magyar közbeszédben. Pontosabban megengedő leegyszerűsítéssel jellemzően csak "hálózatként", leánykori nevén Soros-birodalomként hivatkozunk rá. Pedig a valóságban ennél sokkal szofisztikáltabban hangolt működési elvről van szó, amelynek lényege, hogy a visszakövethetetlenség és az elszámoltathatatlanság olyan hálózata álljon össze, amely képes egymástól szervezeti értelemben független egységeket egy közös cél irányába hangolni. Ennek az intézményrendszernek, ami leginkább egy autóipari konszernhez hasonlít, az egyik friss terméke Magyar Péter, aki a kész termék gamma verziója. Miután a béta Márki-Zay Péterrel látványosan felsült.
Sovány tehenek fejik egymást Putyinra és Trumpra hivatkozva
A sok Ukrajnáról szóló moralizálás mögött az összes nyugati sunyi a másik pénzére pályázik.
Ezek miért nincsenek a fronton?
Azért lássuk be, lehet élvezni a demagógiát. 150+ jeles magyar tudós és értelmiségi állt ki – mivel mással is, mint egy aláírással – Ukrajna mellett. Csupa olyan ember, aki egyetlen nyugati árazású tüzérségi lövedék sem vásárolt nekik. Tudják, olyan tüzérségi lövedéket, amelynek a háború kezdete óta majdnem a tízszeresére ment föl az ára nyugaton. Gyengébbek kedvéért lefordítom: egy darabbal többet nem gyártottak belőle, mint szoktak, csak majdnem tízszer annyi európai pénzt el lehetett költeni rá. Másképp fogalmazva, hogy a matematikusok is értsék, a rengeteg pénz/lövedék egyenérték nem az ukránok javára változott.
Putyin kezére játszik a brüsszeli elit
Ha egyszer megszavazta az EU a saját pusztulását, adódik a kérdés, hogy miért van igénye minden szektavezérnek az öngyilkosság kiterjesztett formában való megvalósítására. És miért nem gyakorolja senki Einstein bölcsességét, miszerint ha folyamatosan ugyanazt csinálja valaki és más eredményt vár tőle, az az őrület jele?
Megmérettél és könnyűnek találtattál
Egyre nehezebb kiigazodni az ellenzéki gyűlölködéseken, lőnek ezek mindenre, amit látnak. Miközben egy szép, egyenlő és mosolyokkal teli országról és világról álmodoznak, az utat véres lábnyomokkal akarják kijárni. Miért van az, hogy a jakobinus-bolsevik Kánaán sosem alakulhat ki másképp, csak vérrel és erőszakkal, és hogyan lehetséges az, hogy végül aztán mindig ábránd marad. A sok remek "gondolkodóhoz" most felzárkózott Mérő László is, aki időnként küld egy-két mérges fullánkot a nemzeti oldal felé. Hát, most volt sátánozás, orbánozás, polgárháború, minden, amire csak egy vérben forgó szemű ellenzéki csak vágyhat. Csak józan észre nem futotta.
A sajtó mindent akar tudni az államról, de azt akarja, hogy az állam semmit ne tudhasson róla
A sajtó mindent akar tudni a kormánypártok politikusairól, de azt akarja, hogy a kormánypárti politikusok, se képviselőként, se állami pozíciók viselőjeként semmit ne tudhassanak az újságírókról, a különböző orgánumok finanszírozásáról. Hiszen elég az, hogy befektető van, meg mikroadományok. Rengeteg mikroadomány. Meg az USAID a sajtószabadságért küzd.Ajánljuk még