Világugar
Meghalt az iráni elnök és a külügyminiszter – Megtalálták az iráni elnök gépének roncsát
Iráni lapok a Vörös Félholdra hivatkozva arról számoltak be, hogy megtalálták Ebrahím Raíszi iráni elnök helikopterének roncsait. Frissítés: Ebrahím Raíszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben vasárnap – jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn. Raíszi elnököt sokan Ali Hámenei ajatollah utódjának tekintették, halála így politikai stabilitási válsághoz is vezethet, de a találgatásoknak is utat nyithat. Kínhalált halt egy tízéves magyar kisfiú Kárpátalján, az ukrán hatóságok tétlenül nézték a tragédiát és előzményeit (18+)
Kínhalált halt egy 10 éves magyar kisfiú a minap a kárpátaljai Szernyén. A kis faluban élők a mai napig nem tudnak higgadtan és könnyek nélkül beszélni a történtekről. Hétfőn, amikor a kicsi Gábort mentő vitte el a szernyei háztól, a hatóságok balesetként kezelték az ügyet. Az első ukrán nyelvű jegyzőkönyvbe is azt került, hogy a gyermek ruhája szemétégetés közben kapott lángra és így égett meg a kisfiú testfelületének 80 százaléka. Két nappal később Gábor a kórházban belehalt sérüléseibe. Azt mondják, a közfelháborodás hatására és a polgármester közbenjárására indult egyáltalán nyomozás és tértek vissza a rendőrök a helyszínre és vitték el az anyát, Sz. Zsanettet valamint annak élettársát, B. Józsefet négy nappal az eset után. Addigra már a kisfiút el is temették. A legfrissebb hírek szerint a férfit gyanúsítják szándékos emberöléssel. A rendőrségi közlemény szerint a lekaszált füvet gyűjtötték össze és akarták elégetni az udvaron, a kisfiú véletlenül öntötte le magát benzinnel, anyja élettársa pedig szándékosan meggyújtotta. Tettét be is ismerte. a családot ismerő helybéliek szerint, akikkel beszéltünk, még ez a verzió is távol áll attól a borzalomtól, ami valóban történt. Őket erősítik a bíróságon szombaton elhangzott vallomások is. Cikkünket csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk. Pressman most Arizonában hazudozik Magyarországról, de a 444 annyira jól értesült, hogy megkapták a teljes beszédet
Meg kell valljuk egy kissé büszkék vagyunk magunkra, bár Doktorprofesszorminiszterelnökúr szavait idézve, most kell szerénynek lennünk, mert most van mire. Minek is nevezhetnénk azt, hogy Magyarország kiemelt témája az amerikai elnökválasztási kampánynak, és ehhez még a budapesti nagykövetet is hazarendelték, hogy egy arizonai demokrata rendezvényen minket szidjon a megszokott hazugságaival, ha nem sikernek? Pressman nagykövet úr, meghatódtunk, de legközelebb lehet igazat is mondani. Sorban kapnak halálos fenyegetéseket az európai vezetők a Fico elleni merényletet követően
A Robert Fico elleni merénylet után több európai miniszterelnököt is megfenyegettek. Mások mellett a lengyel és a belga kormányfő, valamint a szerb államfő megölésére biztató üzenetek terjednek az interneten, de halálos fenyegetéseket kapott az osztrák kancellár és a szövetségi elnök is. Szerbiában letartóztattak egy férfit, aki azzal fenyegette meg Aleksandar Vucic szerb államfőt, hogy ő lesz a következő, akit lelőnek. A Mestertervről ment tárgyalni Blinken Kijevbe, amellyel az elnökválasztások eredményeitől függetlenül láncolnák Ukrajnát katonailag és gazdaságilag az USA-hoz
Ha minden összejön a Biden-adminisztrációnak, még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt tető alá hozhatják azt a kétoldalú megllapodást, amely tíz évre határozza meg Ukrajna és az Egyesült Államok viszonyát, az időküzben megválasztott elnökök személyétől már függetlenül. A találgatásoknak Antony Blinken hirtelen látogatása Ukrajnában nem is engedett tág teret, az amerikai külügyminiszter ugyanis vázolta a mestertervet, amelynek lényege: az USA egy erős Ukrajnát akar felépíteni lényegében magának, a lehető legszabadabb piaccal. Cserébe biztos alapokon védelmi szolgáltatást nyújtanak, és ha úgy alakul, természetesen a védelmi szerződés meghosszabbítható. Így mérgesedett el lövöldözésig a helyzet Szlovákiában
„Már csak azt várom, a Denník N, a Sme és az Aktuality által intenzíven elmélyített frusztráció mikor alakul át gyilkosságba valamelyik kormánytag ellen; és egy millimétert sem túlzok” – mondta Robert Fico egy videóban, nagyjából egy hónappal ezelőtt. A tavaly szeptemberi parlamenti választások, majd az idén április elnökválasztás által felfokozott hangulatban. Most persze mindenki meg van döbbenve és csitít, de azért valahogy el kellett fajulniuk idáig a dolgoknak.
Meglepő fordulat: nembináris svájci énekes nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált – EUnuch
A 68. Eurovíziós Dalfesztivál győztese a Svájcot képviselő, 24 éves nembináris énekes, Nemo lett. A fináléban azonban annyira örült a sikernek, hogy össze is törte a trófeát. Természetesen arra is rögtön megragadta az alkalmat, hogy bírálja a versenyt, amelyet éppen megnyert. De nem ez az egyetlen érdekesség a héten. Bármennyire is meglepő, kiderült, hogy Németországban alig dolgozik ukrán menekült; a baloldali–liberális kormány igyekszik megmagyarázni a kudarcot, annak ellenére, hogy a kormány azt ígérte, ez a menekültcsoport segít pótolni az ország csökkenő munkaerő-állományát. És ha ez még mindig nem lenne elég, szombaton ismét iszlamisták ezrei vonultak Hamburg utcáira; a szervezők „az iszlám értékek védelmének” nevezték a rendezvényt a politikai megfélemlítéssel és a médiacenzúrával szemben. Mindezt azért, mert kalifátust akarnak. Robert Fico megjósolta a merényletet – Amit eddig tudni lehet a szlovák elnök elleni gyilkossági kísérletről és annak visszhangjáról
Valaki hibázott (?) a Robert Ficót védő szolgálatoknál, ha egy 71 éves, erősen azavart állapotban lévő férfi öt lövést adhatott le a szlovák elnökre szerdán, Nyitrabányán, egy kihelyezett kormányülést követően. Robert Fico négyórás műtéten esett át, állapota a sajtóhírek szerint stabil. A szlovák társadalom sokkján nem enyhítettek a szlovák politikai reakciók. Eközben Ursula von der Leyen a demokrácia megtámadását vélte felfedezni a merénylet mögött, míg az oroszok arról írtak közleményükben, hogy nem tiszták az elkövető motivációi. Összefoglaló a történtekről. Robert Ficót mesterséges kómában tartják a 3 óra 40 perces műtét után – A szlovák hatóságok fokozzák a politikusok védelmét
Robert Fico szlovák miniszterelnököt a kormány nyitrabányai kihelyezett ülése után lőtték meg. A szlovák kormányfőt az első sajtóértesülések szerint a hasán és a mellkasán, vagy a hasán és a kezén érte találat. Helikopterrel egy kórházba szállították; a legújabb hírek szerint életveszélyes állapotban van és ezért kezelik Besztercebányán, nem a távolabbi Pozsonyban. Temporary foreign residents in Hungary: Easy prey for the opposition (VIDEO)
On June 9th local government elections and European Parliament elections will be held in Hungary. During the previous municipal elections, in 2019, left-wing Hungarian activists sought out foreign residents in Budapest who were eligible to vote. The activists played the foreigners for fools. Transzfeminista tüntetők akarták megakadályozni Ferenc pápa életvédő konferenciáját
Úgynevezett transzfeminista tüntetők és rendőrök közötti utcai összecsapás kísérte a Ferenc pápa részvételével zajló római születési konferencia zárónapját, amely ellen baloldali ifjúsági csoportok tiltakoztak pénteken. Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől hangos a nemzetközi sajtó
Tegnap késő este ért véget Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök Budapesten megtartott sajtónyilatkozata, melyben a magyar–kínai együttműködés előrehaladását, valamint a jövőbeni tervekről is beszámoltak. A kétoldalú tárgyalásoknak rövid időn belül híre ment, a legnagyobb nemzetközi hírportálok számoltak be a magyar–kínai csúcsról.
Ursula von der Leyen bevallotta, hogy ők buktatták meg a lengyel kormányt? – EUnuch
Ursula von der Leyen és társai elismerték, hogy ők buktatták meg a lengyel konzervatív kormányt – ezt állítja legalábbis egy magas rangú lengyel EP-képviselő. A kijelentés alapja az, hogy az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a hetes cikkely szerinti, Lengyelországgal szembeni szankciós eljárást, ami véget vet a Varsóval a jogállamiság miatti hosszan tartó vitának. Talán köze lehet ehhez annak, hogy a baloldal került hatalomra Lengyelországban? Erre a kérdésre próbáltunk meg kielégítő válaszokat találni, illetve arra, hogy igaza van-e a Transparency International-nek, akik szerint nincsen rendben, hogy EP-képviselők multinacionális vállalatokkal állnak fizetett jogviszonyban, és ezt meg kellene szüntetni. Talán először egyetértünk velük valamiben. Macron majdnem megkapta, amit akart a kínai elnöktől – Szimbolikus üzenetet küldött Európa régi vezetőinek Hszi Csin-ping
Hszi Csin-ping a népmesei okos lányt adta elő Emmanuel Macron francia elnökkel való találkozóján. Mint ismert, a kínai elnök európai körúton van a héten, azonban nem turnézza végig a kontinenst, csak három olyan országot látogat meg, amely országa számára valamilyen jelentős partneri státuszt képvisel: a kontinens katonai szuperhatalmi státuszára ácsingózó Franciaországot, az EU-s együttműködésben kulcsfontosságú hídszerepet betöltő Magyarországot, valamint az infrastrukturális beruházások miatt jelentős Szerbiát. Két partner és egy potenciális rivális került tehát Hszi Csin-ping agendájába, utóbbival kapcsolatban pedig egészen érdekes testtartást vett fel: Macron elnök látszólag elérte, amit akart, Kína pedig gyakorlatilag ezentúl is azt teszi, amit tenni akar. Európai liberálisok számára trigger-figyelmeztetés: Kínával muszáj lesz kompromisszumos politikára berendezkednie a gyengülő gazdaságú Európának. Ursula tenyérből eteti az új lengyel diktátort - A politikai tisztogatásért cserébe Lengyelország hozzáférhet az amúgy is járó uniós forrásokhoz
Az évtized csicskulását mutatta be megválasztása óta Donald Tusk lengyel elnök, aki, míg odahaza virtigli diktátorként politikai ámokfutást rendez, Brüsszelben Ursula von der Leyen leghűségesebb minta-palota-pincsijeként mutat be kunsztokat a gazda legnagyobb elégedettségére. Tisztogató hadjáratának ugyanakkor meglett az eredménye, Lengyelország hozzájuthat a jogállamisági eljárás miatt felfüggesztett uniós forrásokhoz. Cserébe csak Lengyelország mindössze szuverenitását és méltóságát kellett feláldozni Ursula oltárán. Hozzuk vissza Ilariát Európába! - Elindult a Budapesten embervadászatot folytató olasz terrorista nő EP-kampánya
"Hozzuk vissza Ilariát Európába!" – ezzel a felkiáltással jelent meg Ilaria Salis propagandakiadványa, akit az európai baloldal Brüsszelbe menekítve akar felmenteni a felelősségre vonás alól, amiért a gyanú szerint Budapesten részt vett ártatlan emberek brutális megverésében. Az olasz antifa terroristanővel kapcsolatban, aki a zöld-baloldali koalíció színeiben indulna az EP-választáson, a Facebookon megköröztetett kiadvány úgy fogalmaz: "mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Ilariát kiszabadítsuk a fogságból, és biztosítsuk számára a tisztességes eljárást, ezzel helyreállítva a jogállamiságot az egész Európai Unióban. Mert ez a csata nem ma csak hazánkat, de a holnap Európáját is érint . Vakhitű kommunizmussal állunk szemben – Szlovén történész a Tito-rezsim borzalmairól és túl jó sajtójáról
Ilyen kifinomultan sajtózzák a kommunisták a rémtetteiket – ez a fő tanulsága számunkra a Nyugat felé emberarcúnak eladott, gyilkos sztálinista diktatúrának, Tito Jugoszláviájának. A kényszermunka- és börtöntáborok, valamint az iszonyatos, szenvtelen tömeggyilkosságok úgy tartoztak hozzá a kommunista délszláv államhoz, mint Romániához az átállás. A másik tanulság, hogy érdemes megbecsülnünk a hazai helyzetünket, ahol minden ókommunista maradvány és újkommunista forradalmi hevület ellenére már az idegösszeomlás szélén billeg a baloldal a politikai hatalomból való tartós kiszorulása miatt. Máshol, például Szlovéniában, még ma is azokat a kiábrándító köröket futják a közéletben az egyre erősödő woke-hátszelű régi és újbaloldallal szemben, mint Magyarországon az 1990- es és 2000-es években, az SZDSZ virágkorában. Kiszivárgott Brüsszelből: A tagállamok pénzügyi stabilitását garantáló alap pénzeit Ukrajnába csatornázhatják át
Meglepő cikket közölt a Politico hétfőn reggel, amelyben arról írnak, az EU "találhatott" 400 milliárd eurót, amelyet a védelmi kiadások fokozására használhat fel. A lapnak nyilatkozó informátorok szerint az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) alapot már nem szükséges a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés ellensúlyozására és a károk enyhítésére felhasználni, ennek a pénznek a Brüsszel számláján parkoló része helyette inkább mehetne a katonai kiadásokra, praktikusan Ukrajna finanszírozására. Mateusz Morawiecki: Brüsszel veszélyt jelent az európai demokráciára
Oroszországnak ki kell vonulnia a megszállt területekről, és mindent meg kell tennünk azért, hogy Ukrajna a nyugati országok családjában maradjon – mondta Mateusz Morawiecki. A volt lengyel kormányfő az orosz–ukrán háború mellett uniós zsarolásról és a júniusi EP-választás tétjéről is beszélt a Mandinernek adott exkluzív interjújában. Súlytalan csúcsjelöltek vitáztak, miközben a svéd rendőrség szó szerint lefeküdt a migránsoknak – EUnuch
Miközben az EU csúcsjelöltjei vitáztak, akik közül egynél többet szinte senki nem ismer, addig Európában különböző késes támadásokat hajtottak végre azok, akiket a jelenlegi brüsszeli vezetés fontosabbnak tart, mint az európai embereket. Igen, a migránsokról van szó, akikkel a svéd rendőrség például lepaktálni látszik, legalábbis részben, ugyanis mint kiderült, a svéd rendőrség tagjai szexuális kapcsolatot létesítettek migráns hátterű bandatagokkal, és olyan információk cseréltek gazdát eközben, amelyeknek nem lett volna szabad. Humanitárius segítséget kértek a hatóságoktól az egyetemfoglalók – New Yorkban a rohamrendőrség körbezárta a Columbia Egyetem tüntetők által elfoglalt főépületét
A rohamrendőrség egységei jelentek meg New Yorkban a Columbia Egyetem palesztinpárti tüntetők által elfoglalt főépületénél kedden. A hatóság egységei, a helyszíni közvetítés szerint több száz rendőr helyi idő szerint kedden, az esti órákban taktikai felszerelésben közelítette meg az elfoglalt épületet, valamint lezárták a környező utcákat. New York város rendőrségének (NYPD) különleges egysége azt követően vonult ki, hogy Eric Adams polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a tüntetők között külső agitátorok is vannak. A rendőrség keddi sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy a hatóság előtt jól ismert rendzavarók tartózkodnak a Columbia Egyetem épületét elfoglaló csoport tagjai között. A szankciók működnek – tavaly mintegy 800 millió euró adót fizettek a nyugati bankok Oroszországnak
Az Oroszországban maradt legnagyobb nyugati bankok tavaly több mint 800 millió euró adót fizettek a Kremlnek, ami négyszerese a háború előtti szintnek, számolt be a Financial Times. Háborús költségvetéssel készül a következő pénzügyi ciklusra az EU?
Bár még 3 év van hátra a következő uniós költségvetés vitájáig, már most arról beszélnek Brüsszelben, hogy egy háborús büdzsét fogadhat el a közösség a 2028-2034-es időszakra vonatkozóan. A Politico szerint számos aggály merül fel a következő pénzügyi ciklus költségvetését illetően, ezek egyike, hogy a növekvő geopolitikai feszültségek korában szükséges lehet-e egy háborús költségvetés, és ha igen, honnan vegyenek el, vagy vonjanak be plusz forrásokat. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a CPAC Hungary-n: a háborúpárti erőket csak az emberek tudják megállítani (Videó)
Pénteken folytatódik a CPAC Hungary, ezúttal olyan neves felszólalókkal, mint Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök, Geert Wilders, a holland parlamenti választás győztese és Andy Harris amerikai kongresszusi képviselő. Donald Trump volt amerikai elnök videoüzenetében elmondta: „a konzervatívok minden nap azért harcolnak, hogy megőrizzük a kultúrát, a szuverenitást, és fenntartsák a szabadság, a család és a mindenható Istenbe vetett hit időtálló értékeit”. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédében elmondta, hogy „az Európai Unióban is mi képviseljük a szabadságot, nekünk kell megküzdeni a szabadságért, és mi vagyunk azok, akik ma is úgy gondoljuk, hogy mindenkinek lehetősége van a véleményét elmondani akkor is, ha eltér a mienktől”. Mateusz Morawiecki, korábbi lengyel miniszterelnök többek között arról beszélt, hogy „ha Orbán Viktor nem tett volna bátor lépéseket 2015-ben, akkor már mi is a migrációs káosz közepén lennénk”. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.